Bringabarát beülős helyek Budapesten
Két éve, nyáron írtam egy posztot kiülős, bringabarát szórakozóhelyekről. Jelen bejegyzés pedig leginkább azoknak szól, akik a hűvösebb idő ellenére sem szoktak lepattanni biciklijükről, viszont jártukban-keltükben úgy…
Jaj Parov, ennél azért jobbat érdemeltünk volna!
Parov Stelar újra kishazánkba látogatott, és tette ezt egy eléggé vállalhatatlan koncert keretén belül, a Budapest Parkban. De nem elég, hogy Mr. Stelar…
Kedves EFOTT-szervezők, ne szervezzetek ti inkább semmit!
„Csak szabadon” – olvastuk mindenhol a 2015-ös, Velencén rendezett EFOTT szlogenjét, miközben kínkeservesen megtettük A-ból B-be jutásunk fáradságos köreit legalább tízszer naponta, a kordonok közt,…
Lépések az egészséges étkezés felé
Egy hete kitaláltam, hogy minimum 1-2 hónapig diétázni fogok. Nem fogyási céllal, hanem csak tenni szeretnék egy kicsit az egészségemért. Célom, hogy hosszabb…
A 37 darabos, őszi–téli ruhatár
Írtam korábban Caroline blogjáról és a kapszulagardróbról általánosságban, most pedig következzék a második rész, ami arról fog szólni, hogy szerintem mennyire valósítható meg az említett 37…
Kapszulagardrób: a tökéletes ruhatár nyomában
Habár a kapszulagardrób fogalma már rég nem újdonság, eddig nem sok figyelmet szenteltem a témának. Ez az állapot egészen idáig tartott, ugyanis rábukkantam…
Fodormenta: konyhától a fürdőig
Megszállott teafogyasztóként igencsak tudok örülni, ha a nagymamám a csomagolt sütik mellé pár befőttes üvegnyi szárított citromfüvet vagy fodormentát is bedob a nekem…
Őszi lakásfrissítés textilekkel
Még az adventi díszek – Rudolf, égők, miegymás – ideje előtt itt van ez a pár őszi hónap, ami nemcsak arra alkalmas, hogy…
Itt vásárolj bio kozmetikumokat!
Ha úgy döntesz, hogy bio (BDIH és/vagy Natrue minősítéssel ellátott) kozmetikumokra cseréled a fürdőszobában eddig használt kencéidet, érdemes körülnézned a drogériákban kapható márkák…
Így fesztiváloztam biciklivel
Épségben hazaértem életem első bringatúrájáról. Bánkitóra tekertünk meg vissza. Mikor először szántam rá magam, hogy nekiinduljak első túrámnak, ráadásul egy egysebességessel a dimbes-dombos…
Virágvizek nyári arcápoláshoz
Tonikok helyett remek választás nyárra bármelyik természetes virágvíz, ha arcápolásról van szó. Felfrissítenek a melegben, és nem utolsó sorban isteni az illatuk. Minden bőrtípusra megfelelőek,…
TOP 5 bringabarát szórakozóhely
Szabadtéri helyek, ahol jól érzed magad te is, és a biciklid is. A belváros nem a kedvencem kerékpáros szempontból, szeretek kiszakadni a zsúfoltságból,…
Ezt vedd fel nyaraláshoz!
Cikk frissítve: 2025. június 16. Ha éppen csinos és egyben sokoldalú ruhadarabokon gondolkodsz, melyeket magaddal kéne vinned városnézős vagy vízpartos nyaralásodra, akkor nem vagy egyedül.…
Rukkolás-tökmagolajos bulgursaláta
Néha vannak ilyen kattanásaim, hogy „most ezt meg ezt szeretnék enni”. Égből pottyant, furcsa ötletek. Most épp bulgurt akartam enni, meg rukkolát. Soha…