Parov Stelar újra kishazánkba látogatott, és tette ezt egy eléggé vállalhatatlan koncert keretén belül, a Budapest Parkban. De nem elég, hogy Mr. Stelar nem alkotott óriásit, még volt kis katyvasz a szervezésben is, ugyanis előzenekarról korábban szó sem volt, másrészt a beharangozott 18:30-as kezdés valahogy 20:30-ra (vagy 40-re) csúszott, upsz.
A jegyeket erre a koncertre 6-8 ezres áron vesztegették, ezért a pénzért kaptunk egy borzalmasabbnál is borzalmasabb előzenekart a Passed formájában, valamint egy kb. 1 órás koncertet Parovtól, rekedt énekesnővel, playbackkel dúsítva, elköszönés, ráadás song nélkül.
Kis szervezésbeli malőr
Én igazi jókislányhoz illően már negyed 7-re odaértem a Parkba, nehogy esetleg lekéssek egyetlen percet is kedvenc Parovom zenéjéből. Annyira sokat álldogáltam ott (még társaságom se volt a koncertre), unalmamban csak vettem egymás után a söröket, meg nyomkodtam a telefonomat, hátha kiírtak valamit a Facebookra a kezdésről. Hoppáhoppá, olyan délután 4-5 óra körül a Park méltóztatott frissíteni az eventet, azzal, hogy 19:00-kor kezd a Passed, és 20:20-kor a Parov. Eddig csak annyi volt írva, hogy „kapunyitás 17:00, koncertkezdés 18:30). Mikor már nyilván elindult a több ezer ember a Parkba, akkor hirtelen eszükbe jut, hogy ja igen, van ám egy szar előzenekar is, meg amúgy a Parov két órával később kezd. Bocsi srácok.
Ennél még a macskám is szebben vinnyog
Mire a Passed elkezdte a nyekergést, addigra én már tudtam, hogy nem főzenekar lesz még itten, kérem szépen…Persze a közönség nagy részének fogalma sem volt róla, és elkezdtek gyűlni és gyűlni, abban a hitben, hogy juhú végre kezdés van. Aztán mikor megjelent az előzenekar énekesnője, akkor senki se értett semmit. Utána már inkább kifele menekültek az emberek. Én mondjuk a fülemet fogtam kínomban, és arra gondoltam, hogy ennél még a macskám is szebben vinnyog, de még a színpadi showt illetően is bizonyára többet tudna nyújtani. Ennyire hamis és szörnyű koncertet nagyon rég hallottam. Hogy engedhetik színpadra ezt a lányt, főleg egy Parov Stelar elé?! Najó, egyetlenegy pozitív momentuma volt a Passed koncertnek. Elénekelték Szabó Balázs-Radnóti Bájolóját, és meglepő módon a hölgyemény itt éppen nem is tűnt se hamisnak, se szörnyűnek. Kedves Passed, lehet hogy feldolgozás-zenekarnak kellene lennetek!
Playbackkel dúsított rekedt énekesnő
Miután még pár sörrel túléltem az előzenekart, elkezdtem boldog mosolyt erőltetni a pofimra, nagyonnagyon örülve annak, hogy mindjárt jön a parovstelaaar. Jött is. Egész hamar nyilvánvalóvá vált számomra, hogy az énekesnő ilyen rekedten, ahogy a közönségnek magyaráz, valszeg nem tudja elénekelni a számokat. Ja, akkor toljuk inkább playbackről. Szerintem is. Na nembaj, én azért így is végigugráltam a koncertet. Addigra már igazából egy lemezjátszó előtt is ugráltam volna, ha mondjuk az All night szól belőle.
És egyszercsak vége
Egy picinyke baj volt még ezzel a koncerttel. Úgy lett vége, hogy senki sem szólt. Nem volt egy „thanks guys, you were awesome, bye”, semmi köszönöm, semmi „see you next year”, semmi „last song”, semmi örülünk, hogy itt voltatok. Mikor lementek a színpadról, a közönség állt és várt, tapsolt, nézett, hogy most mi ez. Aztán egyszercsak átváltotott dj-re a zene. És nem jöttek vissza sohatöbbet.