
Szia!
Timi vagyok. Örülök, hogy erre jársz🙂
A Pohóka blogon fenntartható életmóddal, minimalizmussal kapcsolatos írásokat olvashatsz, olykor-olykor pedig személyesebb történeteket a mindennapjaimról, kanadai életről, utazásokról.
A Pohóka blog története
Egyetem alatt indítottam a Pohóka blogot, több mint 10 éve. A Pohóka a kezdetek kezdetén afféle személyes naplóként funkcionált. Később többet foglalkoztam vele, és szép lassan elkezdtem olyan témákról írni, melyek szélesebb közönségnek is érdekesek, hasznosak lehetnek.
2016-ban az utazás vált a blog fő témájává. Akkoriban ugyanis az volt az életcélom, hogy havonta elutazzak valahova. Ez végül 2018-ban sikerült is. 12 hónap, 12 utazás különböző európai célpontokra és egyszer Kanadába. Épphogy lezártuk az évet, a férjem, Panzi kapott egy munkalehetőséget Montréalban, és elköltöztünk az óceán másik oldalára.
Azóta hivatásos cicaszitterként dolgozom, és emellett rendületlenül építgetem a blogomat, illetve a podcastunkat és a Youtube-csatornánkat.
Mit jelent a Pohóka név?
Egy 2006-os, nyár esti chatelés alkalmával nem létező állatneveket találunk ki. Ekkor született meg a pohóka. Azonnal megkedveltem a csak képzeletben létező, kis pohókát, és onnantól kezdve mindenhol ezt használtam becenévként. Így nem volt kérdés, milyen nevet kap az újonnan induló blogom.
Nüansz podcast
2020-ban egyik barátnőmmel létrehoztunk egy podcastot is, a Nüanszot, ahol fenntarthatóságról beszélgetünk. Hallgathatsz minket Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on, Anchoron, vagy a kedvenc podcast appodon.
Íme pár epizód a podcastból:
Nüansz Youtube-csatorna
Ezenkívül Youtube-on is követhetsz minket, ahol pár perces videókat posztolunk fenntarthatóságról és környezetvédelemről.
Kapcsolat
Ha bármilyen kérdésed van a bloggal kapcsolatban, az info@pohoka.com címen érhetsz el.