Két nappal azután, hogy posztoltam a tavaszi bakancslistámat a blogon, megváltozott a világ. Kanadára is korona került. 12 napja vagyunk önkéntes karanténban. Mivel emiatt a listám legnagyobb része ugrott, írtam egy újat. Lista arról, mihez lehet kezdeni az otthoni izolációban eltöltött szabadidővel.
Nem gondolom, hogy állandóan produktívnak kellene lennünk egy ilyen helyzetben. Én sem vagyok. Ezt el kell fogadnom. Néha nem akarok csinálni semmit. Néha fáj a fejem a hírek olvasásától. Álmaimban is egy vírusos világban kóválygok, ahol azon aggódom, hogy miért vannak egymáshoz ennyire közel az emberek.
A valóság sem áll ettől távol. Valamelyik nap kimentem a ház mögötti parkba. Naivan azt gondoltam, hogy majd nyugodtan sétálgatok egyet. Annyian voltak, hogy menekültem vissza a lakásba. Ez a park teljesen üres egy átlagos hétköznapon. Most persze tele volt sétáló emberekkel az utca és a park is. Percenként átmentem a másik járdára, mert folyton jöttek szembe.
Itt még szabad céltalanul sétálgatni, ha tartod a távolságot. Ki tudja, meddig. De az, hogy folyton emberekbe botlok, akiket látszólag marhára nem érdekel a szükséges 2 méter betartása, még inkább stresszel, mintha egyáltalán nem mentem volna ki a lakásból.
„ A sétálás sem megnyugtató tevékenység többé. Legközelebb inkább elbiciklizek a világ végére, ahol csak fákkal találkozom ”
Február elején írtam egy cikket pár kedvenc, énidős elfoglaltságomról, melyek ezekben a hetekben is kapóra jönnek. A mostani otthonmaradós listám pedig így fest:
Apró örömök
- Erkélyen kávézni
- Cicával játszani
- Nézni a naplementét
Kreatív hobbik
- Blogolni
- Festeni
- Rajzolni
- Naptárt dekorálni
Tanulás, önfejlesztés, kultúra
- Olvasni: pár napja fejeztem be a Védett férfiakat. Vírus is van benne, Kanada is van benne, beleillik a mindennapjaimba. Egyébként pedig régi kedvencem.
- Online tanfolyamot elvégezni: korábban elkezdtem pár kurzust a Udemy-n
- Hangoskönyvet hallgatni
- Podcastot hallgatni
- Nyelvet tanulni
Online szocializálódás
- Videózni a családdal, barátokkal
- Telefonálni
Lakás, háztartás
- Főzni, sütni
- Ruhákat válogatni, rendszerezni
- Takarítani
- Selejtezni
- Régóta halogatott feladatokat elvégezni: nálunk ilyen a kávéfőző vízkőtelenítése
- Növényeket ültetni és átültetni
- Erkélyt dekorálni
Test és lélek
- Körmöt festeni: legyen vörös!
- Arcmaszkot felrakni: na de nem a védőmaszkot
- Jógázni
- Forró fürdőzni
- Hálanaplót írni
- Hajat vágni: persze, csak ha van otthon hajvágó ollód
Társas elfoglaltságok
- Sok-sok filmet nézni: Gyűrűk Ura maraton, Star Wars maraton
- Sorozatokat nézni: Netflixes kedvenceink az elmúlt hónapokban a Sex Education, a Virgin River és az Atypical. Ezenkívül végignéztem pár lakberendezős sorozatot is.
- Társasjátékozni
Kapcsolódó termék a Patreonon
Nyomtatható és online is kitölthető Öngondoskodás Napló sablon
2024.03.15.
Készítettem nektek egy 6 oldalas, színes naplót, amit hívhatunk slow vagy wellness naplónak, részben hálanaplónak is, de végül az Öngondoskodás Napló nevet kapta. A Napló segít, hogy megpróbálj kicsit lelassulni és befelé figyelni, még akkor is, ha csak pár perced van. Online kitölthető a pdf-fájl, és persze ki is tudod nyomtatni, ha szeretnéd.