Mikor legelőször Montréalban jártam, meglepődve tapasztaltam, hogy sehol sem sikerült finom cappuccinót találnom. Tudjátok, csakis az olasz ízvilág lehet az etalon számomra, ha kávéról van szó.
Budapesten sok helyet ismerek, ahol hozzák ezt a színvonalat, de valahogy itt ez nem nagyon működik. Nincs kultúrája szegény cappuccinónak. Pedig még a Starbucks-szal is próbálkoztam, és el sem fogjátok hinni: nem volt cappuccinójuk! Most komolyan? Nincs? Lattét lehetett kapni, de egyébként az sem ízlett.
Én nem tudom, milyen kávéból főznek Montréalban, de hogy nekem mindegyik keserű, vízízű vagy egy kicsit égett, az is biztos. Fene a finnyás ízlésemet…
Elterveztem tehát, hogy elindulok megkeresni a tökéletes cappuccinót. Az előzetes kutatásaim abból álltak, hogy elolvastam egy Foursquare-es listát és pár Tripadvisoros kommentet, innen pedig tetszés szerint kiválasztottam egyet, ami gyalogtávra van.
Lili & Oli
Így lukadtam ki a Lili & Olihoz, ami igazán kedves kis hely, barátságos kiszolgálással. Elmeséltem a pultos fiúnak a projektemet, miszerint a legjobb cappuccinót keresem. Még azt is megbeszéltük, hogy ne főzze túl erősre. Kaptam egy szmájlit is a majdnem tökéletes kávém tetejére. Tény, hogy jobban ízlett, mint az eddigiek, de még mindig nem az, amit keresek.
Vasco da Gama
Másnap reményekkel telve indultam, hogy felfedezzem Vasco da Gamát. Rögtön elkapott a Porto-hangulat a portugál enteriőr (vagy inkább „intérieur”?) láttán. Kék-fehér csempékkel kirakott képek a falon, pastéis de nata sütik a pulton. Kikértem a cappuccinót, jól rákészültem a nagy feladatra; kevergettem, szagolgattam, megkóstoltam, és láss csodát, finom volt. Az első kávé, amit Montréalban fogyasztok és ízlik! Milyen ironikus, hogy életem legrosszabb kávéját egyébként pont Portugáliában ittam.
Mivel eléggé élvezem, hogy cappuccinót vadászok a városban, valószínűleg a 15-ös lista maradék 13 kávézóját is előbb vagy utóbb meglátogatom.
