Ha valaki megkérdezné, mit szerettem Szicíliában, ezt válaszolnám:
A tökéletes kávékat, a frutti di mare spagettit, a vékony tésztájú pizzát, az arancinit, a tiramisut, a helyi bort, a város fölé magasodó Etna csúcsait, a bársonyosan meleg tengeri szellőt, a láva által letarolt táj érdekes sivárságát, 2000 méteren, a hó tetején túrázni, lávakövet gyűjteni, a bolond közlekedésen röhögni (és megállapítani, hogy ezért van minden sarkon egy autószerelő), Taormina színes utcácskáit járni (és örülni, hogy itt januárban is tűz a nap), a tipikus olasz hajtűkanyarokat, az olasz nyelvet, az angol nyelvet olasz akcentussal, a narancsfákat, a pálmafákat, az egzotikus gyümölcsöket, a kedves embereket, na meg a Bialetti boltot.
Etna
Nem túl nehéz észrevenni Mister Etnát, a pálmafák és templomok mögül mindig kikandikáló csúcsait. Három napig csak lestük-lestük, és vártuk, hogy na, mikor jön már el a mi időnk, hogy is kéne megmászni ezt a hófehér gyönyörűséget. És a negyedik napon…felvitettük magunkat kocsival.
Sajnos arra jutottunk, hogy Cataniából csak úgy nem sétálunk fel, ezért a szállásadónk által ajánlott félnapos túrán vettünk részt. Hoznak-visznek, megtúráztatnak, megkajáltatnak. Mivel januárt írtunk, nem volt nagy tolongás a túrán, amolyan private tour lett belőle. Mindig is az volt a vágyam, hogy két pasival (ráadásul az egyik még olasz is!), romantikus édeshármasban Etnát másszak, meg barlangokban bujkáljak.
Elsőkézből, és első ülésből megtapasztaltuk az echte szicíliai közlekedést, városban, hegyen, kanyarokban, esőben, napsütésben, hóban, takarítatlan havas úton, egészen 1500 méterig. Az időjárás méterenként és percenként egész más arcát mutatta. De túléltük, nem jött nekünk senki, és a guide fiú sem adott el minket valami alvilági fazonnak cigiért cserébe.
Az egyik kedvenc részem az volt, mikor megálltunk a láva által letarolt területeken. Kietlen, ködös, kopár holdbéli táj volt ez, nagyon imádtam. Soha még csak hasonlót se láttam sehol. Ennek örömére nagy lávakő-gyűjtésbe kezdtem. Egyet az anya kedvéért, egyet az apa kedvéért, egyet a mama kedvéért…
Ha tetszik ez a cikk, extra írásokért
és letölthető tartalmakért
látogass el a Patreon-oldalamra!
Majd visszaszálltunk az autóba, és legközelebb már csak a túra helyszínén álltunk meg. Eléggé emlékezetes volt az óriáshóval borított krátereken bóklászni a ködben, szélben. Ott egy kicsit úgy éreztem magam, mintha Jon Snow lennék a Fal tetején, és próbálnám kifürkészni a Másokat, de úgyse látnék semmit a ködtől.
Aztán egyszercsak kisütött a nap, és hirtelen le akartam venni három pulóvert, sapkát, kesztyűt, sálat és kapucnit is, ú nyár lett. Még a fák ágain is megindult az olvadás. Tisztára kiszámíthatatlan ez az Etna.
Taormina
Mivel Catania úgy egyébként nem tűnt akkora nagyszámnak, gondoltuk megnézzük, mit tud ez a Taormina. A havas hegyi utaknál csak a nemhavas hajtűkanyaros hegyi utak jobbak, busszal!! De legalább szép volt a kilátás a kanyarokból. Végig napsütés, tenger melletti útvonal, balra Etna meg sziklák meg hegyek, jobbra tenger. És felértünk a városkához. Hé, de hát ez tökéletes. Tulajdonképpen miért nem itt foglaltunk szállást?
Színes házikóival, sikátoraival, tengerével, turistákra szakosodott mivoltával engem egészen a szlovén Piranra emlékeztetett. Valószínűleg Taormina elviselhetetlenül zsúfolt nyáron, de januárban pont a legjobb formájában fogtuk ki. Sétáltunk egy nagyot, gyönyörködtünk a panorámában, ittam jegeskávét, aztán lekéstük a buszt visszafele, szóval még vacsizni is ott maradtunk. A taorminai naplementéért megérte.
Ha tetszik ez a cikk, extra írásokért
és letölthető tartalmakért
látogass el a Patreon-oldalamra!
Gasztronómia
Rögtön az elcső cappuccinónál szerelembe estem. Persze, minden országban megiszom legalább napi egy kávét, dehát az olasz, az olasz, az tökéletes. A dán, a svéd, a szlovén, ehh…azok nem finomak. Nade az olasz! Olaszország sosem téved kávéban. Ahogy nem téved spagettiben, pizzában sem, és még egy csomó kajában sem. Nem véletlenül imádjuk a gasztronómiájukat.
A téli Catania különösen családias meg barátságos hely, legalábbis a vendéglátás tekintetében mindenképp. Turista alig, a vendéglátóhelyek alkalmazottai pedig nagyon-nagyon kedvesek. És emiatt, még más olasz városokhoz képest is maximum respect nekik. Ugyan angolul nem beszélnek, de kézzel-lábbal elmutogatva úgyis kapsz valami finomat a tányérodra. Tök mindegy, csak hozzad. Szí szíí, grazie, bene bene. Birra Moretti? Ja, azt legalább értem. De mi a fene az a cipolla, amit annyira emleget, hogy mindenképp bele akarja tenni a paninimbe? Mindegy is, bármit megeszem, hozzad a cipollás paninimet. Egyébként hagymát jelent. Újabb olasz szó a repertoáromban.
Az Etna touros ebéden pedig kapva-kaptam az alkalmon és arancinit kértem, mivel már napok óta szemeztem vele és bizalmatlanul méregettem az útszéli pékségek bódéinál. Az arancini a specialitásuk. Szerintünk csak egyszerűen „rántott rizs”, ami egészen bizarrul hangzik ebben a megfogalmazásban, de egyébként nagyon fincsi. Fűszeres rántott rizs, hússal és mozzarellával.
Szóval az a helyzet, hogy Szicíliába is vissza kéne menni. Etna-túra hó nélkül, fürdés a tengerben, Isola Bella kis szigetecskéjének felfedezése, a taorminai színház, Aci Castello városa, és ehhez hasonló remek dolgok maradtak le a listánkról. Next time.
Ha szeretnél emailben értesülni az új blogbejegyzésekről, iratkozz fel!
