Ma egy paprikás, feta sajtos, görög mártogatós receptet hoztam nektek. Pár hónapja rendeltünk egy görög étteremből pár finomságot, és a Kopanisti nevezetű mártogatós volt az egyik. Korábban még sosem ettem ilyet, de teljesen rákattantam, és egyébként is nagy rajongója vagyok a mediterrán konyhának, úgyhogy muszáj volt elkészítenem.

Mivel egyem a mártogatóst?

Mártogathatsz bele pitát, nachost, zöldségeket, de kenheted kenyérre is. Én gluténmentes, sós kekszet mártogattam bele, paradicsomot, olívabogyót, illetve csíkokra vágott kígyóuborkát. Biztos vagyok benne, hogy szárzellerrel, sárgarépával, vagy még több kaliforniai paprikával is jól kijön.

A recept elkészítéséhez a hozzávalókon kívül egy turmixgép szükséges. Ezt a receptet használtam alapnak, viszont én kihagytam belőle a mentát, de így is nagyon finom lett🙂

Hozzávalók

  • 400 gramm feta sajt felkockázva, lé nélkül
  • 200 gramm sült kaliforniai paprika, lé nélkül
  • 5 evőkanál olívaolaj
  • chili, cayenne vagy egyéb csípős fűszer ízlés szerint
  • 4 kis gerezd fokhagyma
  • 2 evőkanál citromlé

Elkészítés

A recept első lépése a sült paprika elkészítése. Ugyan lehet kapni üveges változatot is, de én inkább a zero waste megoldásra szavaztam, és megsütöttem magamnak a paprikákat. 5 darab paprikát sütöttem, de végül nem használtam fel mindet a recepthez, csak 200 grammot.

  • Melegítsd elő a sütőt kb. 230 Celsius-fokra (450 Fahrenheit)
  • Hosszában vágd félbe a paprikákat és magozd ki őket
  • Kiolajozott tepsibe vagy sütőpapírra tedd rá a paprikákat, belsejükkel lefelé fordítva
  • Süsd 50 percig, vagy addig, amíg a paprikák héja elkezd feketedni
  • Miután megsült, vedd ki a sütőből, és hagyd állni pár percet
  • Ha eléggé kihűlt, szedd le a paprikák héját
  • A paprikákat és a többi hozzávalót tedd bele egy turmixgépbe és keverd addig, amíg sima nem lesz

Tetszett a poszt? Támogasd a munkámat a Patreonon!
Become a patron at Patreon!

Hozzászólnál?

Back to Top