2021 januárjában új bullet journalt kezdtem, és nem is akármilyet, fekete laposat. Ezt mutatom most meg nektek sok-sok képpel, illetve elárulom, miket írok bele, milyen oldalakat használok, hogy ezzel is ötleteket adjak nektek a saját naplótokhoz:)

Ha még csak most ismerkedsz a bullet journal módszerrel, fogalmad sincs, mit jelent a bullet journal, vagy tippeket szeretnél kapni az elkezdéshez, olvasd el egy korábbi bejegyzésemet a témában.

Csillagképes téma

Csillagképes téma uralja a bujómat eddig, olykor-olykor hópelyhekkel tűzdelve. Nem bírok betelni az ezüst+arany színpárossal, a csillagokkal, holdakkal. Egyébként egy kanadai ruhamárka mintája inspirálta az egész témát és nagyon jól illik a fekete papírlapokhoz.

Ahogy kezd majd egyre tavasziasabb hangulatom lenni, úgy fogok átváltani virágokra. Sőt, még az is lehet, hogy elkezdek új színeket alkalmazni.

Heti, havi és éves tervező

A bullet journaljeim keménymagja mindig a heti tervező. Ezt használom leggyakrabban.

Az idei naplómban havi tervező például egyáltalán nincs, mivel úgysem megyünk sehova, és úgysem tervezünk sok mindent. Ha egyszer talán újra megnyit a világ, valószínűleg újra rajzolok majd havi tervezőket, mert egyébként szerettem egyben látni a programokat.

A heti tervezőimbe mostanság 3-4, aznap elintézendő feladatot szoktam beírni, általában a bloggal, podcasttal vagy a Youtube csatornánkkal kapcsolatos időpontokat, határidőket. Emellett itt jegyzem fel azt is, hogy kivel mikor videóbeszélgetek, és az olyan, időponthoz köthető online eseményeket, amiken részt szeretnék venni.

A vízszintes heti tervezőket sosem szerettem, ezért én mindig csak függőlegessel vagy egyéb változatokkal próbálkozom.

Ha tetszik ez a cikk, extra írásokért,
letölthető tervezőkért és bakancslistákért
látogass el a Patreon-oldalamra!

A régi bullet journalömben tökéletesen működött a függőleges elrendezés, de a mostaninak keskenyebbek a lapjai, így pont nem férek el kényelmesen. Főleg, ha még dekorálni is szeretnék. Két hétig próbálkoztam a függőlegessel, de sehogysem vált be, tehát azóta ilyen felállásban tervezem meg a heteimet:

Az éves tervezőm 1 oldal a naplóban, és minden hónaphoz kb. 5 eseményt tudok beírni. Leginkább szülinapok és névnapok, meg 1-2 fontos dátum.


To-do listák

Ezek a listák is mindig megtalálják az utat hozzám és a naplómhoz. Akár akarom, akár nem. Ha nem rendszerezem, ami az agyamban van, akkor nem tudok létezni. Tele van listákkal a Notionöm és a bullet journalöm is.


A reggeli jegyzetelést is erre használtam egy időben. Hogy csak felírjak össze-vissza egy csomó dolgot egy papírra. A Reggeli oldalakkal mostanában nem foglalkoztam, viszont vannak helyette listáim, amikre gondolkodás nélkül írogatok fel teendőket, amikkel mindig tele van a fejem. Általában háztartással, otthonnal kapcsolatos teendőkről van szó. Ezeket a to-do vagy brain dump nevezetű listákat kb. hetente szoktam létrehozni, és 1 vagy 2 oldalasak.

Havi to-do listával kezdek minden hónapot. Ez olykor-olykor bakancslistás elemeket is tartalmaz. Például februárban azt, hogy „elmenni korizni” és”megtanulni videót vágni”

Ha kreatív szakmai ötleteim támadnak, vagy bármi, ami a bloggal, podcasttal és Youtube csatornánkkal kapcsolatos, azokra csak a Notiont használom.

Ha szeretnél emailben értesülni az új blogbejegyzésekről, iratkozz fel!


Heti visszatekintés

A Happy plannerem heti tervezőiben Currently és This week néven volt egy-egy rész, ahova be lehetett írni, mit csináltam azon a héten. Például hova mentem, mit ettem, mit ittam, mit vártam, mit szerettem. Ez a funkció annyira megtetszett, hogy a bullet journalömben is létrehoztam egy külön oldalt erre a célra.

Egy csomó dolog egy oldalon, ami a héten történt, amit éppen szerettem.

Én angolul szeretem megrajzolni a naplóm oldalait, tehát én is Currently-nek hívom jelenleg, de egyébként a Heti visszatekintés tökéletesen bemutatja, miről is van szó.

Mindig megrajzolom előre ezt az oldalt, és hét közben már jegyzek fel dolgokat, ha kedvem tartja. A nagy részét pedig szombat vagy vasárnap este szoktam kitölteni.

Szeretem elolvasni ezeket, amikor visszatekintek az évre, a hónapokra.

Ha tetszik ez a cikk, extra írásokért,
letölthető tervezőkért és bakancslistákért
látogass el a Patreon-oldalamra!

Hálanapló

Még a tavalyi Happy Planner naplómban szoktam rá arra, hogy minden egyes este felírok 5 dolgot, amiért aznap hálás vagyok. Ezt a jó szokásomat azóta is tartom, az esti rutinom elmaradhatatlan része. Egyébként ezt a hálanaplót is a heti tervezőmben vezetem. Mivel most sok program nincs az életemben, így kellemesen elfér ott.

Célok

Azzal kezdtem 2021-et, hogy felírtam pár célt, amit szeretnék megvalósítani idén. Nem vittem túlzásba ennek az oldalnak a dekorálását. Pár darab lufis matricát felhasználtam, és beleírtam célokat. Meg egyébként később még a lufik mellé is írtam.

Szokásnapló

Idén február elején egy újfajta szokásnaplót találtam ki. Az étkezési szokásaimat vezetem benne. Szeretnék kevesebb állati eredetű terméket enni, és minden nap, mikor nem ettem halat, sajtot, tejet, tojást és vajat, akkor azt itt jelölöm. Ez egy egyfajta motiváció számomra. Jó érzés lesz majd egyben látni azt a sok jelölést:)


Könyvek, amiket olvasok

Az esti rutinom része az olvasás és a naplózás is. Tehát teljesen kézenfekvőnek tűnik a naplóba írogatni a könyveket, amiket épp elolvastam. Ezeket egyébként online is szoktam vezetni, de szeretem, hogy papíron is megvannak.


Kapcsolódó cikkek a Patreonon

Íme az idei fekete papíros naplóm! Hogyan és mire használom?

2024.01.14.

Minden év novemberében elkezd motoszkálni a fejemben a gondolat, hogy mégis milyen határidőnaplót szeretnék az új évre. Idén, hasonlóan a 3 évvel ezelőttihez, ismét egy fekete papíros füzetre esett a választásom.

Nyomtatható és online is kitölthető Öngondoskodás Napló sablon

2024.03.15.

Készítettem nektek egy 6 oldalas, színes naplót, amit hívhatunk slow vagy wellness naplónak, részben hálanaplónak is, de végül az Öngondoskodás Napló nevet kapta. A Napló segít, hogy megpróbálj kicsit lelassulni és befelé figyelni, még akkor is, ha csak pár perced van. Online kitölthető a pdf-fájl, és persze ki is tudod nyomtatni, ha szeretnéd.


Tetszett a poszt? Extra cikkekért és letölthetőkért iratkozz fel a Patreonomra!
Become a patron at Patreon!

Hozzászólnál?

Back to Top