Egy hosszú hétvégére átrepültünk az amerikai fővárosba cseresznyevirágzást nézni, de azt sajnos lekéstük, úgyhogy maradtak a kevésbé kiszámíthatatlan látnivalók.

Nagy előnye Washingtonnak, hogy nem kérnek belépőt sok múzeumban, emlékműveknél, és más helyeken sem. Ahol mi jártunk, mind ingyenes volt.

U.S. Capitol

A híres Capitolium az USA Kongresszusának székhelye, a 18. század végén kezdték építeni és 1800-ban volt az első ülés itt. Csodaszép épület, főleg kívülről, de azért bent is megnéztük. Mivel nagyon sok a látogató, érdemes előre foglalni. Mi idegenvezetős túrára jelentkeztünk, így kb. 1 óra lehetett a körbevezetés, de ebből az első 15 perc egy videó volt.

+1 tipp: ne egyetek hamburgert és ne igyatok kávét a Capitolium éttermében, mivelhogy nem finom.

National Mall park

Számomra a legérdekesebb ebben a nemzeti parkban, hogy a már fent említett háromezer japán cseresznyefa található benne. Egy-két utolsó, már-már lehullni készülő virágot azért még le tudtam fotózni, de hát ez így nem az igazi. Így néznek ki, amikor virágoznak.

A fákon kívül Jefferson-emlékmű, Lincoln-emlékmű és Washington-emlékmű is helyet kapott itt, melyeknek megtekintése erősen ajánlott. Mindegyik érdekes, és egy kellemes sétával az összes könnyen bejárható.

Űrmúzeum

Az űrmúzeumba épp csak beugrottunk, és óriási tömeg volt így a húsvéti hétvégén, szóval hamar továbbálltunk. Láttunk csomó repülőt, műholdat, űrkabint és hordozórakétát (a bejegyzés írása közben itt kérdeztem meg Panzit, hogy mit láttunk még. Értsd: én nem tudom, mi az a hordozórakéta, mivel ilyesfajta ismereteim elég hiányosak, de azért leírom, hátha te érted).

Botanikus Kert

Ha már cseresznyevirágokat nem láttam, ezt muszáj volt bejárnom. Nálam a botanikus kertek mindenhol a legeslegfőbb látnivalók közé tartoznak. Közel van a Capitoliumhoz, tehát még a város másik oldalára sem kellett átutazni érte.

A pálmaház volt a kedvencem, ugyanis tudniillik, pálmamániás vagyok. Én is szeretnék a lakásomba egy 20 méteres fát és egy, arra felfutó monsterát, mellé pedig egy banánpálmát. És ha már Washington, akkor egy Washington pálmát is plíz. Kedvenceimen kívül egyébként volt mediterránnövény-szekció, orchideás, gyógynövényes, kaktuszos részleg. Ezen kívül Hawaii-n élő növények, és egy rész a ritka és veszélyeztetett fajoknak.

Fehér Ház

Sajnos, ezt csak jó távolról lehet megnézni, szóval annyira nem izgalmas. Valóban fehér, és viszonylag pici. Előtte polgárok demonstrálnak vagy szelfiznek. A Fehér Házba jutás egyébként nem lehetetlen, de kisebb előkészületeket igényel. Találtam egy blogbejegyzést, ami pont erről szól. Jövőre mi is megpróbálkozunk a dologgal. Panzi barátja, akinél most is laktunk, már amerikai állampolgár, így talán egyszerűbb lesz bejutni, mintha a Washingtoni Magyar Nagykövetségen próbálkoznánk.

Follow my blog with Bloglovin


Tetszett a poszt? Támogasd a munkámat a Patreonon!
Become a patron at Patreon!

Hozzászólnál?

Back to Top