Megtöröm az őszi csendet az első magyarországi írással. 1 hónapot töltöttem Magyarországon, és a legutóbbi látogatásomhoz képest annyi változott, hogy 100%-ig turistának éreztem magam. 2 egész hétig izgatottan vetettem bele magam a pesti életbe, de aztán mindent meguntam, és hirtelen nagyon haza akartam jönni. Ez valószínűleg így lett volna bármilyen más hellyel is, ahova turistaként érkezem. Egy ideig minden oké, aztán elkezd hiányozni a város, ahol élek, a lakásom, a férjem, a macskám.

Ebben a bejegyzésben a visszautamról fogok mesélni, és hogy hogy is éltem meg a kontinensek közt utazgatást ezekben a covidőkben.

Az út

Egyedül utaztam, az állkapcsom még kicsit fájt a fogorvostól, görcsölt a hasam a hamarabb bejelentkező menstruációmtól, és emellett persze ott volt a Covid-helyzet okozta fokozott stressz az utazásnál. A szokásos „belefér-e a megadott súlyba a feladott bőröndöm és kézipoggyászom? ” és „elérem-e a csatlakozást? ” kérdések mellett olyan gondolatok cikáztak a fejemben felváltva, hogy „fognak-e tesztelni a reptéren és megint feldugják-e az agyamig a tesztelő pálcikát? ”, „elfogadják-e a 72 órán belül elkészült, negatív Covid-tesztemet és minden rendben lesz-e az EU-s és kanadai oltási igazolásommal? ”. Vagy hogy „jól töltöttem-e ki az ArriveCan appot, amivel beléphetek Kanadába, vagy megkérnek a helyszínen hogy töltsem ki újra? ”.

De végül minden rendben volt. A menstruációs görcsök miatt 3-4 óránként fájdalomcsillapítóztam magam és így nem éreztem semmit. A bőröndöm épphogy befért a súlyhatárba. A kézipoggyászt nem mérték le, pedig biztos vagyok benne, hogy túlléptem a keretet. Elértem a csatlakozást. Elfogadták a tesztemet és nem teszteltek újra egyik reptéren se. Nem késett sokat a gép, és jól töltöttem ki az appot, amit indiai francia akcentussal Árájvkánnak ejtett egy srác a párizsi átszállásomnál, és elsőre fogalmam sem volt miről beszél. Jaa, hogy Örájvken? Igen-igen, van olyanom, nézd.

És a legvégén igen, beengedtek Kanadába. A háztól házig, összesen 15 órán keresztül tartó utazás után végre megérkeztem haza. A gépből, felülről csodálhattam meg az őszi színű fákat, és elmosolyodtam. Soha nem örültem még ennyire Montréalnak.

A teszt

Magyarországi tartózkodásom alatt az volt a legnagyobb aggodalmam, hogy nehogy pozitív Covid-tesztet produkáljak utazás előtt, mert akkor nem szállhatok fel a gépre, és nem bírnám ki, ha még több hetet el kéne töltenem az országban, ráadásul egy lakásba bezárva, ami nem a saját otthonom, és még az internet is akadozik. Persze fejben azért felkészültem erre az eshetőségre is. Mit csinálnék, ha itt ragadnék? Elolvasnék 50 könyvet. Valamelyik művészellátóból indokolatlan mennyiségű füzetet, rajztömböt, festővásznat, ecsetet, filcet és akrilfestéket rendelnék házhoz, és minden nap csak írnék, festenék, rajzolnék, és olvasnék. Ja meg főznék. Amikor meg épp jó az internet, akkor megnéznék 1-1 filmet. Kb. eddig jutottam a nem ideális, de lehetséges jövőbe révedő gondolatfolyamban, és egy kő esett le a szívemről, amikor megérkezett az email a teszteredményről, zölden jelölt „negatív” szóval a közepén. Hurrá, hazamehetek!

Itthon

Az állkapocs+hasgörcs+jetlag mellé megérkezésem után 2 nappal társult egy újabb jóbarát, Mr. Torokfájás. Nagyon megártott nekem ez a Magyarország. Pedig jól elterveztem, hogy az október második felét majd azzal töltöm, hogy az összes montréali park összes őszi színű fáját lefotózom. Mert hát mégiscsak ez a kedvenc hónapom itt. Pár sétát meg kiruccanást amúgy bevállaltam jobb pillanataimban (ekkor fotóztam a fent látható őzet), de utána Mr. Torokfájás azt mondta, hogy nem akar több fát és őzet nézni, és feküdjek szépen vissza a kanapéra a Kiscicával és a mézes borsmenta teámmal. És ha jó kislány leszek, és legalább 1 hétig otthon pihenek, akkor újra tárgyalhatunk az őszi fanézegetésről.

Így hát fogtam magam és egyik reggel, a 3 fokban elsétáltam a legközelebbi drogériába és felvásároltam minden gyógyhatású készítményt és fájdalomcsillapítót, szóval most türelmesen várom, hogy teljesen meggyógyuljak és újult erővel belevethessem magam a fotózásba, blogolásba, podcastolásba. Rengeteg fotóm van még Magyarországról is, amiket majd mindenképp szeretnék nektek megmutatni különböző blogposztok formájában. Előbb-utóbb biztos eljutok odáig 🙂

Ja, és ha még egyszer valaki megkérdezné, hogy idén karácsonykor is utazom-e Magyarországra, akkor csak annyit válaszolnék neki, hogy „haha, jó vicc ”.

---

---