Vége a kaotikus augusztusunknak, de a végére azért még odabiggyesztettünk egy nyaralást. Pont ebben a pár napban lettünk volna Magyarországon. Bocsi Pest, lecseréltelek vízesésekre meg hegyekre.

Az alapkoncepciónk az volt, hogy valami Québec-en belüli, cicabarát szállást keresünk, lehetőleg 1-2 óra kocsiútra, hogy Skóciát is magunkkal tudjuk vinni. 2 óra fölötti autóutakat nem nagyon szeretnénk ráerőltetni, úgyhogy csak közeli célpontok jöhettek szóba.

Bookingon kiválasztottam Québec-et meg azt, hogy állatbarát és apartman, így kerültünk Mont-Tremblantba. Itt egyébként egyszer jártunk már, de csak egy túra erejéig. Biztos voltam benne, hogy ennél azért többet tartogat a környék, tehát kellemesen elleszünk 4-5 napig.

Minden nap megcéloztunk egy tavat vagy vízesést. Az esetek többségében túráztunk a Mont-Tremblant Nemzeti Parkban, az utolsó nap pedig egy hirtelen ötlettől vezérelve gyaloglás helyett inkább kajakozásra adtuk a fejünket. Az idei nyári bakancslistámon ugyanis szerepelt az evezés is.

Kajakozás a Poisson Blanc tavon

Kinéztem egy tavat a térképen, 2 órára a szállásunktól. A képeken nagyon tetszett, ezért ragaszkodtam hozzá. Leparkoltuk a kocsit a tó mellett, kerestük a túraútvonalat, aztán egyszer csak ott termettünk a kajakkölcsönzőnél. Ha már úgyis itt van az orrunk előtt, ha már szép az idő, ha már úgyis ráérünk, ha már úgyis eleget gyalogtúráztunk az elmúlt napokban, ha már úgyis a nyaralásunk utolsó napját töltjük, mégis miért ne kajakoznánk.

Így esett, hogy kikötöttünk egy tandem kajakban. De szerencsére senki a vízbe nem esett. És sikeresen kikötöttünk. Kajakszóvicc. Kajak.

Azt még tudni kell, hogy én sosem kajakoztam korábban. De mivel 2020 nálam a “Próbálj ki sok sportot, amit még eddig nem próbáltál” éve, a kajakozás is tökéletesen beleillett a képbe.

Nem mondom, hogy hibátlanul evezgettünk, de azért így is élveztem. Elsőre sose vagyok profi. Ilyen ez az új dolgokat kipróbálósdi.

Szállás 2 főre és 1 macskára

Meglepően jó szállást találtunk. Egy egész ház. Csak a miénk. Ráadásul emeletes. Golfpályák között. Csak egy hónapja volt fent Bookingon, egy véleményt sem írtak még róla. Valószínűleg ezért volt olcsóbb, mint a többi. Cicuska nagyon élvezte az óriási teret meg a kertet, és mi sem panaszkodtunk. Kényelmesen tudtam főzőcskézni az amerikai konyhájában, egy legalább hatszemélyes kanapén filmezhettünk este, golfpályát és erdőt láttam az ablakaiból, reggelente pedig ki lehetett ülni teázni a napsütésbe, a fenyőfák mellé. Sőt, még a jógaszőnyeget is leterítettem egyik nap a fűbe, hogy kipipálhassam végre egy másik bakancslistás pontomat is, a szabadtéri jógázást. És ami fontos, a háznak még a fürdőszobája is szép volt, nem úgy mint az otthoni, aminek se fala, se plafonja nem volt elutazásunk pillanatában.


Azt gondolom, a helyzethez képest kimaxoltuk ezt a nyaralás dolgot. Remélem, ősszel is sikerül majd elutaznunk. Októberben a legszebb Kanada, a rengeteg színes falevelével együtt. A szeptembert is szeretem (végre nincs hőség!), de október az abszolút kedvenc. Szeretnék majd csodaszép, őszi képeket hozni a blogra, akárcsak tavaly, mindenféle őszi témájú cikk kíséretében:)


Tetszett a poszt? Extra cikkekért és letölthetőkért iratkozz fel a Patreonomra!
Become a patron at Patreon!

Hozzászólnál?

Back to Top