Hogy is fog kinézni életem első karácsonya, amit nem a szüleimmel töltök? Összeírtam magamnak a kis listámat, hogy mivel szeretném tölteni december 24-ét.

Ha szeretnél emailben értesülni az új blogbejegyzésekről, iratkozz fel!


  • Egész nap karácsonyi zenéket hallgatok – Már november közepe óta hallgatom a karácsonyi dalokat néha-néha, mert mindig jobb kedvre derítenek. És 24-én az a terv, hogy egész nap szólnak majd a jól megszokott slágerek.
  • Nem dolgozom – Hajlamos vagyok még karácsonykor is dolgozgatni valami saját projekten, de idén úgy döntöttem, megpróbálom kikapcsolni az agyam és nem csinálni semmiféle, dolgozásnak minősített tevékenységet.
  • Közösen sütünk-főzünk – A konyhánk az én felségterületem, de sokszor Panzit is segítségül hívom, hogy vágjon fel ezt-azt. Ketten gyorsabban végzünk, úgyhogy a háromfogásos ünnepi vacsit is közös erővel fogjuk elkészíteni.
  • Kiöltözünk az ünnepi vacsorához – Régi családi hagyomány minálunk, hogy kiöltözünk szentestén. A filmnézéshez persze már mindenki kényelmesbe vált, de a vacsoránál felveszünk valami szebbet. Ezt most is tartani szeretném, hogy csak ketten ünneplünk. Egyébként is, ki kell nézni valahogy a családi videózáson.
  • Videóbeszélgetek a szüleimmel – Bizony-bizony, úgy alakult, hogy idén csak videón láthatom a családomat. Én még csak a reggelinél fogok tartani, amikor ők már az ünnepi vacsora mellett üldögélnek, de azért időeltolódással együtt is megoldjuk ezt a szentesti csevejt.
  • Társasjátékozunk – Ketten sose szoktunk társasozni itthon, de most szeretnék kivételt tenni. Vagy 24-én vagy 25-én előkotrom a társasjátékokat, aztán hadd szóljon!
  • Reszkessetek betörőket nézünk – Általában nem bírom ki karácsonyig úgy, hogy nem nézem meg a Reszkessetek betörőket. Emellett szenteste is mindig előkerül, így van olyan is, hogy kétszer látom egy évben. Idén még direkt nem néztem meg. Csak és kizárólag szentestére tartogatom.
  • Karácsonyi könyvet olvasok – Ezt a szokást tavaly kezdtem. Decemberben elolvastam Dickens Karácsonyi énekét. Emlékszem, üldögéltem a montréali reptéren és olvastam a Karácsonyi éneket. Épp Magyarországra tartottunk karácsonyozni. Az a tervem, hogy idén újra elolvasom. Ja, és pár napja befejeztem a Diótörő olvasását is.
  • Családi fotót készítünk – Minden évben készül karácsonyi fotó. Ahány helyen karácsonyozunk, mindig mindenhol készül egy fotó. Idén sem lesz ez másképp. Beállunk egymás mellé Panzival, felkapjuk a cicát, háttérben a csodaszép karácsonyfánkkal. Csíz.

Hallgassátok meg a podcastunk karácsonyi epizódját!


Kapcsolódó termék a Patreonon

Karácsonyi bakancslista bingó 2023

2023.12.12.

Készítettem egy új karácsonyi bakancslistát! Fenyőfa, kandalló a háttérben, tea és könyv a kézben, kutyus a fotelben. Az a pillanat ihlette a dizájnt, amikor a decemberi hajtásban találunk valahol az időbeosztásunkban pár órácskát, amit magunkra fordíthatunk. Amikor leülünk egy könyvvel, és csak élvezzük a csendet, nyugalmat, a pihenést.


Tetszett a poszt? Extra cikkekért és letölthetőkért iratkozz fel a Patreonomra!
Become a patron at Patreon!

Hozzászólnál?

Back to Top