Itt az ideje, hogy bejelentsem, miféle projekten dolgozgattunk szépen csendben az elmúlt pár héten.

Októberben merült fel bennem az ötlet, hogy kellene egy podcast. Majd felvetettem Fatinak, hogy mit szólna ahhoz, ha együtt csinálnánk egy podcastot fenntarthatóság témában. Fati rábólintott és innen már nem volt visszaút. Belevetettük magunkat a tervezgetésbe, és már fel is vettük a bemutatkozó epizódunkat, melynek vágását pont az imént fejeztem be. A rész november végén lesz meghallgatható. Mindenképp szólni fogok, amikor elstartolunk:)
Itt a blogon is linkelem majd a bemutatkozónkat, illetve a jövőben leginkább Insta story-ban fogom jelezni, ha új rész érkezik. Ha még nem követsz Instagramon, most itt a nagy lehetőség!
Érdekességként még annyit megemlítenék, hogy a Nüansz podcast bemutatkozó epizódjában egyébként több olyan dolgot is elárulok magamról, amiről még sosem írtam a blogomban 🙂
5 nappal később…
Időközben kiraktuk az első részünket, melyet itt tudtok meghallgatni:
Elérhettek minket Spotify-on és Pocket Casts-on, illetve a többi platformon is kint leszünk hamarosan:)