Nehezen sikerült kikecmeregnünk ebből a bezárt tavaszból. Magyarország már bőven a kocsmákban csoportosult, miközben itt még nem volt nyitva semmi ilyesmi. Június végéig kellett várnunk arra, hogy beinduljon az élet.

Étterembe június 22-e óta lehet járni, egyes bárokba pedig június 25-e óta. Szép lassan elkezdtünk emberekkel kültéren, parkokban, távolságot tartva találkozgatni, és csoportosan biciklizni. Aztán július 4-én kiültünk egy étterem teraszára vacsorázni. Ezek az idei nyár eddigi mérföldkövei.

Québeci esetszámok

Mostanában 100 körül jár a napi új fertőzések száma a tartományban. Volt egy házibuli Montréaltól 60 km-re, ahol 80 ember megfertőződött. Ezenkívül montréali bárokban is regisztráltak új eseteket. Tehát nem mondanám, hogy a vírus eltűnt, habár sokan próbálnak úgy viselkedni.

Maszkviselés

Montréalban mától kötelező a maszkviselés a tömegközlekedési eszközökön. Július 18-tól pedig beltéri nyilvános helyeken is. Úgy gondolom, ezt már hónapokkal ezelőtt meg kellett volna lépnie Québecnek, és nem csak ilyen finom utalásokat tenni, hogy jaj, kedves emberek, ugyan legyetek szívesek, esetleg maszkot hordani. De Québec nem szereti a kötelező szót. Itt általában semmi sem kötelező. Itt minden csak ajánlott. Ajánlott maszkot hordani és nem megfertőzni mindenkit magad körül.

De most állítólag mégis kötelező lesz. Persze, arról nincs infó, hogy mi a büntetés, ha valaki mégsem tartja be. Viszont mosható maszkokat osztogatnak egyes metrómegállókban és buszokon, hogy ne lehessen az a kifogás, hogy valakinek nem sikerült beszereznie.

Mert a beszerzés egyébként nekünk is elég nehézkes volt úgy, hogy sokáig nem igazán mentünk ki a házból, a posta meg heteket késett a szállításokkal. Április 22-én rendeltem online pár maszkot egy helyi cégtől, majd kicsit több mint másfél hónap múlva, június 9-én megérkeztek.

Aztán június elején rájöttünk erre a metrómegállós osztogatásra. Igaz, csak meghatározott időintervallumban lehetett odamenni, de sikerrel jártunk. Lett fejenként 1-1 darab maszkunk, még azelőtt, hogy megérkeztek volna a megrendelt darabok.

Biciklizés

Március óta egyáltalán nem használtam tömegközlekedést, és nem is szándékozom egészen addig, amíg az idő alkalmas a tekerésre. A városon belül mindenhova biciklivel vagy gyalog járunk. Egész Montréal bringázik. Olyan, mint egy kis biciklis oázis. Imádom.

Idén sokkal többet tekerünk, mint tavaly. Sőt, olyan ismerősöm is bringára pattant, aki korábban nem. Úgyhogy többször is szoktunk csoportosan tekerni és próbáljuk tartani közben a távolságot.

Nekem amúgy is nagyon hiányoztak a csoportos tekerések. Pesten már megvoltak a biciklis barátok, ismerősök, de a montréali életünkből ez egészen eddig hiányzott. És most annyira örülök neki, hogy itt is van egy kis csapatunk, akikkel lehet tekeregni ide-oda. Felfedezünk egy csomó új útvonalat, új helyeket. Már egyedül is magabiztosabban tekerek, és kevesebbet tévedek el így, hogy egyre jobban megismerem a várost.

Utazás Budapestre

A családom és a barátaim az elmúlt pár hétben felváltva kérdezgették tőlem, hogy na, akkor, utazom-e Budapestre. Erre eddig nem tudtam érdemleges választ adni. Napról napra változott a helyzet és a véleményem.

Az volt a legnagyobb félelmem, hogy Kanada nem enged vissza. Hogy Magyarországon ragadok. Meg az, hogy megfertőzök valakit a családtagjaim közül, miután átutaztam a fél világot és vendégeskedtem egy esküvőn.

A repjegyeink már nem élnek, hamarosan visszakapjuk a pénzt. Újat még vehetek, ha akarok. De jelen állás szerint nem akarok.

  • Kanada határai le vannak zárva. Nem javasolják az utazást országon kívülre. Visszafele – mai tudásom szerint – beengednek a munkavállalási papírommal, de csak, ha nem vagyok beteg. És mindenképp 2 hét házi karantén van.
  • Magyarországra a tegnap bejelentett, új korlátozások alapján szintén csak úgy léphetek be, ha 2 hét házi karanténba vonulok. Ha egészséges vagyok, ha nem. Kivéve, ha két negatív teszttel igazolom magam a belépés előtt. De ettől még az utazás közben is megfertőződhetek.

Eredeti terveink szerint csak 1 hetet töltöttünk volna Magyarországon, meg 1 hetet Máltán. De így, hogy karanténban kellene csücsülnöm 2 hetet Pesten és 2-t Montréalban, el is dőlt az utazáskérdés. Ennyit nem ér az egész. Akármennyire is szeretnék részt venni a legjobb barátnőm esküvőjén, sajnos ezt most ki kell hagynom.

Utazás Kanadán belül

A magyar repjegyeink árát nagyszerűen el tudjuk költeni kanadai utazásokra. Csak bérlünk egy kocsit, aztán uccu neki. Nincs karantén, nincs tesztelgetés, nincs stressz. Csak kedves kis házikók a tó partján vagy erdő szélén, nemzeti parkok, Szent Lőrinc-folyó, kirándulgatás. Ez a nyár most ilyen spontán lesz. Még én sem tudom, milyen helyekre fogunk eljutni, de épp itt az ideje elkezdeni tervezgetni.


Tetszett a poszt? Támogasd a munkámat a Patreonon!
Become a patron at Patreon!

Hozzászólnál?

Back to Top