Az a helyzet, hogy sosem utaztam 1 hétnél több időre kézipoggyásszal, főleg nem télen. A magyarországi karácsonyunk mellé még intéztünk egy szlovén szilvesztert is, csak hogy még izgalmasabb legyen a történet. Bőröndöt nem adunk fel, úgyhogy ki kellett találnom, hogy és mit kéne pakolnom a kézipoggyászba.

British Airways-zel repülünk Montréalból, Londonon keresztül. A gépre két kisebb táskát vihetek fel. Egyet, ami elfér az ülés alatt, illetve egy másikat, amit a fenti tárolókban helyezhetek el (asszem így mondják szépen a sztyuvik a fedélzeten). Egész pontosan 40 x 30 x 15 és 56 x 45 x 25 centiméterem lesz pakolászni.
Boldogan konstatáltam, hogy a kézipoggyászok súlya darabonként 23 kg lehet. Ez azért fontos, mert mondjuk a Swiss Airnél vagy a Lufthansánál ugyanez csak 8 kg. És az én kis bőröndöm az első bepakolásnál MINDIG több ennél, szóval egy csomó bosszúságot megspórolhatok azzal, hogy nem kell utolsó pillanatban ide-oda sakkozni a cuccokat egyik táskából a másikba.
Szlovéniába Budapestről fogunk átkocsikázni, és csak pár nap az egész, tehát oda a bepakolás már nem lesz nagy hercehurca.
Előkészületek bepakolás előtt
- Csekkolom az időjárást. Budapesten és Szlovéniában jelen állás szerint -2 és +11 fok között mindenféle hőmérséklet előfordulhat. Ezen kívül felkészülök esőre, hóra is.
- Átnézem a programokat. A karácsony miatt viszek csini ruhát is, illetve legalább kétszer fogunk korizni, amihez kell majd vastag zokni és sportfelső.
- Kiválasztom, mit veszek fel utazáshoz. Ilyen hosszú utazáshoz az öltözéknek mindig hiperszuper kényelmesnek kell lennie. Leggings+ruha kombó a kedvencem, könnyen levehető cipővel. Pulcsi és sál szintén kötelező kellékek. Ja, és kontaktlencse helyett szemüveg!
- Megnézem, lesz-e mosógép, vasaló, törülköző a szálláson. Most ezek közül minden lesz.
- A Cladwell alkalmazásban összeállítom, milyen ruhákat viszek magammal. Még akkor regisztráltam, amikor ingyenes volt, azóta is előszeretettel használom a mindennapokban is, utazáshoz pedig különösen hasznos.
- Összeírom a csomagolási listát. Pont úgy néz ki, mint ez a blogbejegyzés, csak papíron:)

Ha tetszik ez a cikk, kérlek támogasd
a munkámat a Patreonon!
A hosszú repülőút kellékei
Az ülés alatti hátizsákomba kerül minden, ami kellhet a repülőn az összesen 9 órás út alatt. Sőt, visszafele még több ideig fog tartani.
A listám így fest:
- pénztárca, útlevél
- kulacs ► csapvízzel töltve
- hordozható bögre ► hogy ne kelljen műanyag pohárból innom
- utazós evőeszköz ► ha a gépen csak műanyagot adnak
- Kindle
- telefon
- Ipod + fülhallgató
- szemüveg + tok
- napló + toll
- zsebkendő
- ajakápoló
- kézkrém
- hajgumi
- fájdalomcsillapító
- powerbank + töltők
- kis táska
Ruhák, kiegészítők
Egy kis bőrönd lesz a ruhák és cipők helye, továbbá olyan tárgyaké, melyek nem kellenek repülés alatt.
Mivel ugye lesz mosógépünk Pesten, ezért pólókat/ingeket, fehérneműt és zoknikat úgy viszek, mintha csak fele ennyi időre utaznék.
Felsők
- 5 pulóver
- 1 kardigán
- 2 ing
- 1 hosszú ujjú felső
- 2 póló
- 2 trikó
Alsók
- 1 farmer
- 2 szoknya
- 2 ruha
Cipők
- bakancs ► ez lesz rajtam
- sportcipő


Ha szeretnél emailben értesülni az új blogbejegyzésekről, iratkozz fel!
Táskák
- kis táska
- tote bag
- hátizsák ► ez megy az ülés alá
Egyéb kiegészítők
- alvós ruha
- fehérnemű ► 9 db
- zoknik ► 10 db, vékony, vastag, egy részük a sportcipő orrába tömködve
- 1 kabát ► ez rajtam lesz
- 2 harisnya, 3 leggings
- fejpánt
- kesztyű
- sál
- 1 öv
- ékszerek, karóra
Ha tetszik ez a cikk, kérlek támogasd
a munkámat a Patreonon!
Kozmetikumok
Pár éve, mikor sokat repkedtem Európán belül, mindig egy icipici kézipoggyásszal utaztam. Az erről írt cikkben felállítottam pár pakolós szabályt magamnak. Ezek egy része még mindig érvényes, de például a kozmetikumokról szóló rész erre a hosszú útra most épp nem.
A téli arcápolási rutinomhoz több terméket is használok, de ez kell ahhoz, hogy vállalhatóan nézzen ki a fejem reggelente, akkor is, ha kint megfagy a világ. Bizony-bizony, így 30 fölött már számít az a plusz pár perc arcápolás… Úgyhogy most kivételesen több kencét pakolok, mintha nyáron repülnénk. Sőt, a karácsonyi banzájok miatt még szemhéjpúdert meg spirált is viszek!
Amit Panzival közösen használunk, azt az ő táskájába szoktuk rakni. Az én folyadékos zacskómban úgysem férne el több dolog. Így ő sikeresen megnyerte a szappant, a fogkrémet és a dezodort. Tudom, furán néz ki, hogy egy dezodort használunk. De nem golyós és nem stiftes, hanem olyan zero waste deo, amit az ujjaddal kenhetsz magadra:)
Sampont viszont nem rakok be, mert rendeltem Fleur de Lin samponszappanokat, melyek már Budapesten várnak engem.

- kontaktlencse-folyadék
- kontaktlencse, tokban
- arckrém
- fényvédő krém arcra
- arcszérum
- szemkörnyékápoló
- korrektor
- alapozó
- szempillaspirál
- szemhéjpúder
- szemöldökgél
- 2 ajakápoló
- 2 rúzs
- fogkrém
- szappan
- dezodor ► kis tégelybe átrakva
- sminklemosó ► kis tégelybe átrakva
- testápoló ► kis tégelybe átrakva
Egyéb dolgok
Ez a kategória azoknak a tárgyaknak a gyűjtőhelye, melyek se nem ruhák/kiegészítők, se nem folyadékok, se nem szükségesek a gépen. Valószínűleg a bőrönd és a hátizsák között fogom elosztani őket.
Viszem magammal a szokásos zero waste kellékeimet is. A fentebb már említett kulacson, bögrén és evőeszközön kívül még a textil szütyőket is berakom. Ha esetleg péksütit vagy zsömlét támadna kedvem venni Budapesten.

- sminkecsetek (3 db)
- pamut arcvatta (4 db)
- körömreszelő
- kisolló
- hajkefe
- szemöldökcsipesz
- fogkefe
- fogselyem
- ragtapasz
- vitaminok ► kis tégelybe átrakva
- hajcsatok
- napszemüveg + tok
- textil szütyők