Megismerek valakit egy Balatontól Budapest felé tartó vonaton, még aznap este kitaláljuk, hogy elutazunk Szlovéniába. Pár hét múlva ülünk a kocsiban, a tetőn két bringa, a hátsó ülésen két kanadai, akiket a BlaBlaCaron szedtünk fel. Se szállás, se konkrét tervek. Négy nap, egy sátor, hálózsákok, útikönyv, térképek, és egy ljubljanai végcél, Bledi tavas kitekintéssel.

Bledi-tó a hegyről

Ljubljana – az underground

Hajnal 1 körül érkeztünk a szlovén fővárosba, ahol egy alvásra alkalmatos, kellően barátságos, lehetőleg ingyenes kis parkolóhelyet kerestünk sikertelenül, mikor is egy helyi arc elnavigált minket Ljubljana kedvenc hosteléig. Sajnálatos módon ez a hostel annyira közkedvelt, hogy nem tudott befogadni két álmos utazót, így hát tovább kérdezősködtünk. Mentünk-mendegéltünk, majd újabb segítségnyújtókra leltünk. Gyorsan foglaltak nekünk telefonon egy szobát a szomszéd utcában található hostelben, ahol két éjszakát töltöttünk. 

Teljesen életidegen gondolkodás lett volna, ha fogjuk magunkat és hajnal 2-kor lefekszünk aludni, ha már egyszer ideértünk, úgyhogy inkább elmentünk sörözni. A teltházas hostel – név szerint Celica – arról híres, hogy ennek környéke a ljubljanai underground élet központja. Mindkét esténket itt töltöttük, miután rájöttünk, hogy a center túlzsúfoltnak bizonyult kifinomult ízlésünkhöz. Csak ennyit mondtunk: „Inkább menjünk a pankokhoz”.

A Metelkova utca lelakott épületrengetegében és belső udvarában művészet és romos házak keveredtek művészekkel és olykor romos emberekkel. Csak ültünk az andalító muzsikát hallgatva, ami egyrészt a pubokból szólt, másrészt vállalkozó kedvű utcazenészektől, akik egyszercsak nekiálltak mondjuk nagybőgővel és gitárral alkotni valamit, de ha szembejött egy arra járó fiú djembével, akkor felfejlődött a banda. Boldog ábrázatot öltöttünk utazástól megfáradt arcunkra, és csodálattal bámultuk a helyszínt meg a népeket, színes, kreatív, érdekes mivoltjukat.

Azért a kötelező köröket Ljubljanában is megjártuk, felmentünk a várhoz, bringát fotóztunk a lakatos hídon, reggeliztünk a Ljubljanica folyó partján, találtam a földön 2 eurót, bicóztunk a hegyen, megnéztünk egy tavat, és persze elfogyasztottuk szokásos jegeskávénkat egy park közepén-tetején.

Ljubljanai napjaink után sokáig nem kellett győzködnöm kedves útitársamat, hogy biz’ nekünk most le kéne menni a tengerhez ám! De ha már csináljuk, csináljuk rendesen – hajtogatom mindig –, így hát jól meglestük a tengert keresztbe-kasul, minden irányból.

Trieszt – az olasz kitérő

Korábban mindig csak átutaztam Trieszten, épp itt volt az ideje, hogy felfedezzem, van-e ott egyáltalán valami. Habár nagy haverja vagyok a kikötőknek, tenger pedig jöhet minden mennyiségben és árnyalatban, Trieszt nem lett a kedvencem. Igaz Olaszország-mániám előbújt barlangjából, és az első olasz szóra gyorsabban vert a szívem (végre villogtathattam sokrétű olasz tudásomat, ami kimerült annyiban, hogy grazie, prego, cáááo). Lekaptuk bringáinkat a csomagtartóról, aztán csigalassúságú túrát toltunk a városban, és zártuk a tripet egy csodddálatosan ízletes jegeskávéval. Itt ittuk a legjobbat egész nyaralásunk alatt, úgyhogy már csak ezért is érdemes volt. A szlovének annyira nem jeleskednek eme remek ital elkészítésében…

Koper – a sziklás part

Triesztben már eléggé untuk az 50 fokot, sürgősen tengerben fürdésre volt szükségünk, az irányt Koper felé vettük. A sziklák mentén bárki, bárhol, bátran belemászhatott a vízbe, úgyhogy ezt a helyet egészen megkedveltük (de csak míg nem láttuk a többi várost!). A parkolás vasárnap ingyenes, tehát jó helyen hagyva a járgányt, délután ismét felpattantunk a paripákra, és meg sem álltunk a kb. 20 km-re található, félszigeten fekvő Piranig.

Emelkedőkön tekertünk a tűző napsütésben, keresztülgurultunk egy erdőn át vezető, régi alagúton is. Ez a legjobb hely a közelben, ugyanis végre újra találkoztunk a „hideg” fogalmával. Útminőséget tekintve nem lehetett panasz, végig sima aszfalton mentünk oda-vissza. Az éjszakai visszaindulásunk kalandosabbnak bizonyult, kivilágítatlan kis utakon barangoltunk, csakhogy a forgalmas főutat kerüljük. Az egyedüli fényt a biciklilámpák adták, ezen kívül tulajdonképpen semmit se láttunk. De nem voltak medvék, se viperák. Sárkányok se.

Visszafele találtunk Koperben egy ingyenes parkolót is, pár méterre a tengertől, úgyhogy gyorsan átcuccoltunk oda, kineveztük főhadiszállássá. Iszogattunk a hófehér sziklákon, miközben a kikötő óriáshajóit nézegettük, elmélkedtünk a tengerészléten és egyéb mindenféle egetrengető filozofikus kérdésen. Aztán nyugovóra tértünk 5 csillagos, hálózsákkal kibélelt autónkba, majd reggel a tengert megpillantva ébredtünk. Privát partszakaszunkat megosztottuk egy idős nénivel is, majd édeshármasban úszkáltunk a reggeli sugarakban.

Bringaút az Adria mentén, Portorozból Piran felé

Portoroz – a felkapott

Portorozon csak áthaladtunk a Koper–Piran túránk során, de ha már egyszer begurultunk a tengerparti sétálóutcába, gyorsan vettem egy szalmakalapot. Igencsak túlzsúfoltnak tűnt ez a városka, kedvünk se lett volna itt időzni többet, hamar tovább álltunk, de előtte még egy lánykától megkérdeztük, melyik éttermet ajánlja Piranban: „Keressétek a szőlővel benőttet a Május 1. téren!”

Piran – a szlovén Rovinj

Megtaláltuk a szőlőt és a meglehetősen szimpatikus kis éttermet, ahol befaltunk egy szép nagy, kétszemélyes haltálat. Teljesen rendben vannak az árak Szlovéniában, 18 euróból jóllaktunk ketten, és még annál is jobban. Miután konstatáltuk, hogy még élünk a túra után, kiültünk a partra, háttal az Eb-döntőnek, a sziklákra feltettük a lábunkat, és bambultunk a víz felé. Földöntúli békességgel kortyolgattuk a sört és az Aperol Spritzet, és Piran csodálatosságosságára nem találtunk szavakat. 

Pirani kilátás

Abban egyetértettünk, hogy itt nem lesz elég ez a mai este, úgyhogy másnap visszatértünk, és még pár órát szántunk erre a kis gyöngyszemre. „Tiszta Rovinj….hát ez tényleg Rovinj…meg ez is, meg ez is…na de ez!” – ujjongtam megállás nélkül. Rovinjt is imádtam két éve, de Piran még szebb. Végigsétálgattunk kis sikátorain, a vattacukorszínű házak és macskakövek között, felmentünk a várhoz, láttuk a velencei mintára épült óratornyot és az ezerszínű tengert a félsziget mindkét oldalán. 

Bled – a mesevilág

Piranból egyből Bledbe indultunk tovább, úgy terveztük, a következő éjszakát már ott töltjük. Reménykedtünk, hogy az időjárás kedvesebb a hegyek között, a melegből még mindig elegünk volt. Egy parkolóőr ajánlott egy ingyenes parkolót a tótól kicsit feljebb, úgyhogy az utsó esténk helyszíne is kezdett körvonalazódni.

Ha Piranra nem voltak szavak, Bledre még annyira sincsenek. Egészen családias az egész környék, a tó körül sétálgatás zánkai gólyatáborok hangulatát idézte, keveredve osztrák falvacskák bájával. De szerintem a gumimacik is pont egy ilyen helyen lakhatnak.

Bled, kilátás a hegyről

A tó körös-körül fürdőképes, azaz „saját felelősségre” beleugorhatsz és bármit csinálhatsz benne. Ennek örömére megérkezésünkkor asszem megtaláltuk az egyetlen helyet, ahol tiltó táblák tömkelegének ellenére éjszakai fürdőztünk egyet néhány helyi fiatallal.

Mint kiderült, zseniálisakat tudok aludni az autóban, bármilyen fesztiválsátorozást kenterbe ver, és még költséghatékony is. Frissen-fitten lebicikliztünk a tóhoz, megreggeliztünk a kacsákkal, majd random kiválasztottuk az egyik hegyet: „arra ott másszunk fel!”. Szépséges meredekségeken, néhol már-már négykézláb, de felértünk a csúcsra. A bledi panoráma megér minden lépést és erőfeszítést, az erdőzés pedig mindig jó választás:)

Miután lejöttünk a hegyről, még be is úsztunk a tó közepén található kis szigetecskére, és vizes fürdőruhában felslattyogtunk a templomhoz, mintha egy más bolygóra érkeztünk volna. Jól megnéztük a szigetet magunknak, majd visszaúsztunk a partra. Éljen az aktív nyaralás!

Bohinj – az átlátszó folyó

A bledi hegy tetejéről láttam egy világos zöld vizű folyót: „azt ott nézzük meg!”. Közben már kirajzolódott a fejecskénkben, hogy a bohinji tavat még bele kellene venni igencsak szűkös időnkbe, úgyhogy hátrahagytuk Bledet, és a zöld vizű Sava Bohinjka folyó mentén elkocsikáztunk Bohinjba. Magyarország felé indulás előtt itt már csak pár képre maradt idő a tó és folyó partján, de ne búsulj Bohinj, egyszer úgyis visszatérek!  

Kedves Szlovénia, te lettél az egyik kedvenc országom, kérlek, tartsd meg ezt a jó szokásodat addig, míg újra találkozunk. Üdv, Pohóka


Tetszett a poszt? Extra cikkekért és letölthetőkért iratkozz fel a Patreonomra!
Become a patron at Patreon!

1 thought on “4 napos random roadtrip Szlovéniában

Hozzászólnál?

Back to Top