„Jössz Bovecbe raftingolni? Van egy hely a kocsiban” – így kerültem én ismét kedvenc Szlovéniámba, egyenesen a világos zöld színű Isonzo, azaz Soča közepébe.


Éjjel érkeztünk meg a városba. Külön izgalmat jelent úgy utazni egy ismeretlen vidéken, hogy egyetlen lámpa sincs hosszú-hosszú kilométerekig. Egyszer csak konstatálod, hogy van melletted egy hatalmas hegy, ugyanis valami kitakarja a rengeteg csillagot. A melletted fekvő tavat csak térképről lesed, a folyóknak viszont legalább hallani a zúgásukat is.

A kempingnél hangoskodó Sočához rögtön a megérkezéskor muszáj volt lesétálnom. Álltam a töksötétben egy biciklilámpával a kezemben, és csak annyit hallottam, hogy őrülten zubog valami előttem. Találtam egy fahidat a fák között, de mivel nem láttam hova vezet, és mi van alattam, rá se mertem lépni. Aztán persze világosban visszamentünk, így már kevésbé volt félelmetes. 


Rafting a Sočán

A szombat és vasárnap reggelünket is raftinggal indítottuk, a folyó két különböző szakaszán volt 1-1 menet. Még sosem raftingoltam, sőt, az evezéshez sem értek, a kajakot is folyton összekeverem a kenuval. De ez persze nem akadályozott meg abban, hogy vadvízi túrán vegyek részt. Rakd bele a Pohókát bármilyen csodálatosan szép vízbe, és a Pohóka boldog lesz. Hacsak nem fagy meg. Szerencsére a szuperszekszi neoprén hacuka megakadályozta ezt, de ettől még nem volt kevésbé hideg meghempergőzni meg úszkálni a nemtudomhányfokos Isonzóban. Valaki azt állította, 8 fokos lehet, de nincs rá bizonyítékom.

Először még az is nehezemre esett, hogy eldöntsem, mégis melyik oldalán szeretnék evezni a csónaknak, ballal vagy jobbal kényelmesebb-e. A vége egy balos verzió lett, minek folytán többször is rám szóltak, hogy ki fogom törni a csuklóm, mert rosszul fogom az evezőt. Másnap jobbal eveztem. Egyrészt mert a bal kezemet nem éreztem az izomláztól, másrészt mert fő a változatosság, ugyebár. A másnapi túrán csak egyszer bénáztam, elkezdtem előre evezni, mikor hátra kellett volna (de azt legalább ritmusra!). Épp felkenődtünk egy kisebb sziklára, aztán az elterelte a figyelmemet:D „Hátra Királylány, nem előre!” – ennyivel le is rendezett a vezető, majd bőszen eveztem tovább a jó irányba, miközben vigyorogtam, mint a vadalma. 


Csodás, mesebeli táj ez a Soča-vidék, meg kell hagyni (forgattak itt Narniát is, mint kiderült). Ott vagy benne a folyó közepében, magasodnak föléd az óriási sziklák, jönnek sorban az eldugott partszakaszok, vájatok, hidak, vízesések, egy-egy folyótorkolat, kacsák, madarak, parton rohangászó mókusok, kergetőző lepkék. Pisztrángot ugyan nem láttunk, pedig nagyon beharangozták, hogy gyakoriak errefele. Viszont ittunk vízesésből, csúszdáztunk a csónak hátulján a szikláról, a vállalkozó kedvűek hídról ugráltak.

Remekül szórakoztunk mindkét alkalommal, nem is értem, miért nem próbáltam ezt ki eddig. A rafting nem veszélyes. Persze biztosan lehet durva szakaszokon is próbálkozni, de szimpla halandóként is nagy élmény, kicsit sem volt félelmetes.


Boka vízesés

Szombat délutáni programként meglátogattuk a Boka vízesést. Célunk az volt, hogy minél közelebb jussunk hozzá, valamilyen úton-módon. Akár hegyre fel, akár a mederben a sziklákon. Sajnos a hegyes útvonal elég lehetetlennek bizonyult. Ugyan egy darabig felmásztunk, de visszafele már így is kb. pókjárásban jöttem. Úgyhogy elindultunk a mederben fölfele, a hófehér sziklákon ugrándozva. Na ez az, ami tényleg zseniális volt! Gyerekkoromban a fára mászás volt a hobbim, felnőttként meg újabban a sziklák a gyengéim. A fiúk persze merészebbek voltak nálam, már-már hegyi kecske módjára jutottak A-ból B-be. 

Bovec városa

Az esténket arra szántuk, hogy felfedezzük magunknak Bovec városát, ígyhát elindultunk gyalog a központba, szegény sofőrünk is hadd igyon már pár sörikét a nagy izgalmakra. Magas hegyek között, hol a folyó hupizöld, sétáltunk vagy fél órát az autóút szélén, szokásos biciklilámpával a kézben. Imádom sötétben bámulni a hegyeket. Még legutóbb Bledben megállapítottuk, hogy a hegyek tulajdonképpen hason fekvő sárkányok egymással szemben, a köztük lévő városok fényei pedig a szájukból kilehelt tűz. Nos, ezt Bovecre is igaz.

Volt ám itt egy piciny belvároska főtérrel, ahol épp kerestük a tökéletes étkezdét, amikor is belebotlottunk egy „koncertbe”. Nem fogjátok elhinni, de ugyanaz az ABBA Tribute banda szerencsétlenkedett a színpadon, akiket Koperben láttunk másfél hónapja. Koperben egész nap ez szólt, reggeltől estig. Sosem akarták abbahagyni. Bovecben is inkább menekültünk messze tőle, de így is minden számot legalább kétszer hallottunk, zengett tőlük az egész mindenség. Megtaláltuk időközben az ideális vacsorahelyet is, ahol a pincérnő elsütötte a „hungry Hungarians” poént. Végülis ezt még csak itthon hallottam, úgyhogy most az egyszer elnéztem neki. 

Hazaút

Sajnos vasárnap már nem tudtunk bezsúfolni plusz egy vízesést a programba, úgyhogy összeszedtük a cókmókot, és irány Budimpešta. Abban kollektíven egyetértettünk, hogy ellennénk még itt legalább egy hetet. 


Kicsit biztatni kellett hazafele a 18 éves Toyota Corollánkat. Ültünk benne öten, a csomagtartó tele sátrakkal, táskákkal meg sörrel, kint 40 fok, felfele pedig szűk hajtűkanyarok. Imádkoztunk a Toyoták istenéhez, az alagutak istenéhez, a lejtők istenéhez, meg a hideg istenéhez is. Ugyanis a kisautónak a vize végig felforrni készülgetett, kivéve ha lejtőn vagy alagútban voltunk. Ha egy megpakolt retro Toyota lennék, szerintem én is lázadoznék ilyen helyzetben. Mivel nagyon vigyáztunk rá, sikeresen hazahozott minket.

Kedves Szlovénia, továbbra is imádlak, remélem, még sokszor találkozunk. Puszi, Pohóka.


Tetszett a poszt? Extra cikkekért és letölthetőkért iratkozz fel a Patreonomra!
Become a patron at Patreon!

Hozzászólnál?

Back to Top