13 természetes olaj hajápoláshoz

Cikk frissítve: 2025. június 16.

Azt már tudjuk, hogy a ricinus, a kókusz, a makadámia dió, az avokádó és az olíva tökéletesen alkalmasak hajunk ápolására. De ezeken kívül van még pár említésre méltó versenyző, melyeket még én sem próbáltam, de nagyon szeretnék.

Pár hónapja tartom magam a „minden egyes hajmosás előtti hajpakolás” menetrendjéhez, és eszemben sincs abbahagyni, ugyanis azóta újra szeretem a hajamat. Fényes, csillog, puha, gyorsabban nő, egy hétig elvan mosás nélkül, tehát csupa jót mondhatok a hiperszuper csodaolajokról. De mivel újabbak beszerzését tervezem, még több infót gyűjtöttem, ebből lett ez a lista.

A kép nem akkor készült, amikor éppen használtam ezeket az olajakat 🙂

Argánolaj

Talán ez az első számú hajápoló, mindenhol ódákat zengenek róla. Ragyogást kölcsönöz a hajnak, kifejezetten alkalmas száraz fejbőrre, emellett hajvégekre is. Regenerál, táplál, javítja a hajszerkezetet. Egyike azoknak az olajaknak, melyet hajmosás után használhatunk a hajra anélkül, hogy elnehezíteni azt: a hajvégekre 1-2(!) csepp argánolajat vigyünk fel mosás után, de még szárítás előtt

Alkalmazása: akár 100 %-ban is használható.

Kókuszolaj

Az argánhoz hasonlóan nagyszerűen alkalmazható hajvégekre, hajmosás után is. Ápolja a száraz, göndör hajat. Plusz tulajdonsága, hogy napvédő hatással bír, tehát jól használható napvédő hajkrémekbe, de napozás után is ajánlatos, segít helyreállítani a károsodott hajat.

Alkalmazása: akár 100 %-ban is használható, de pakolásokban én jobban szeretem keverni; hajmosás után hajvégekre kenve persze magában a legjobb.

Ricinusolaj

Növekedésserkentő hatással bír és erősít. Hajhullásra is remekül alkalmazható, emellett jó hatással van az élettelen, gyenge, töredezett hajra.

Alkalmazása: sűrűsége miatt más olajokkal keverve ajánlatos, én kb. 1/3–1/4 arányban szoktam használni, avokádóval, makadámiával vagy olívával. De tudom még ajánlani hozzá a jojobát, ami úgyis egy nagyon jó kis bázisolaj.

Olívaolaj

Ez az az olaj, amit még csak bioboltból sem kell rendelnem, ugyanis a konyhámban állandóan megtalálható, mivel főzéshez is csak ezt használom. Így legalább mindig kéznél van, és meg se látszik az üvegen az egy evőkanálnyi mennyiség, amit az alkalmankénti pakolásokhoz használok el. Csupa jó tulajdonsággal bír; megőrzi a hajszínt, fényesíti a hajszálakat, táplál és élénkít, erősít, különösen alkalmas száraz, fakó hajra.

Alkalmazása: ezt is inkább keverve használom, bár mostanában ebből rakok legtöbbet a pakolás-keverékhez. Ha túl nehéznek érezzük a hajon, makadámiával, jojobával vagy kókuszolajjal javíthatunk a beszívódásán.

Makadámdió-olaj

Hasznos kis olaj, elsősorban bőrápolásra használom, de egy-két kávéskanálnyit mindig teszek a hajpakolásomba is. Sokat nem írnak róla, de annyi biztos, hogy védi a hajat a környezeti hatásoktól, és a hajszínt is segít megőrizni.

Alkalmazása: jó állagú olaj, tehát gond nélkül felrakható magában is pakolásként, viszont további tápláló hatás kedvéért azért mégiscsak keverném.

Avokádóolaj

Egyik kedvenc regeneráló olajam, főleg bőrre kenve van tapasztalatom vele, de ott csodákat művel. Így a téli hónapokban kiszáradt bőrre nagyon jó, tehát gondolom igencsak hozzájárult a hajam mostani kinézetéhez is. Az avokádó erősít, csillogóvá tesz, regenerál, serkenti a hajnövekedést, kiváló töredezett, száraz hajra.

Alkalmazása: 100%-ban is alkalmazható, szép zöld színe miatt azonban vigyázzunk vele, biztos hajlamos megfogni a törölközőt.

Kendermagolaj

Az argán után a második, amit szeretnék mihamarabb beszerezni. Egyrészt arcápoláshoz (vegyes arcbőrre is ajánlott), másrészt hajhoz. Főleg, hogy milyen kis sokoldalú olaj az árához képest. Erősíti, fényesíti, táplálja, rugalmassá teszi, kisimítja a hajat. Ajánlott törékeny, száraz, göndör hajra, különös tekintettel a hajvégekre.

Alkalmazása: tisztán is alkalmazható.

Jojobaolaj

A jojobát is amolyan csodaolajként, jolly jokerként emlegetik, rendkívül sokoldalú, majdnem mindenre használható, gyorsan beszívódik, nehezen avasodik. Állaga tökéletes, szinte színtelen, szinte szagtalan. És tudni kell róla, hogy állaga és összetétele igencsak kompatibilis a bőrrel és a hajjal. Úgyhogy kitűnően alkalmazható általános védő-ápoló olajként, és bármilyen más olajat nyugodt szívvel keverhetünk benne.

Alkalmazása: nagyon jó bázisolaj, 100%-ban is használható, de szinte könyörög, hogy keverjenek bele valami mást:)

Lenmagolaj

Töredezés ellen, és hajszárítás előtt jól alkalmazható, ugyanis védi a hajat, továbbá erősít. Mivel gyulladáscsökkentő is, ezért biztosan jó hatással van sérült, problémás fejbőrre is, bár ennek most külön nem néztem utána:)

Alkalmazása: tisztán is használható (az állaga nem tudom, milyen; ha nem tökéletes, keverjétek nyugodtan), hajmosás után pedig 1-2 csepp jó hatással van a hajvégekre.

Monoi de Tahiti olaj

Miután szépen átnéztük az átlagos olajakat, egzotikusabb vidékekre térhetünk. A Monoi de Tahiti tulajdonképpen egy Polinéziából származó illatos olajkeverék; egy bizonyos Tiaré virágait áztatják kókuszolajban. Hát ha a polinéz nőknek megfelel, akkor bizony nekem is jó lenne:) Megszépíti, fényesíti a hajat, véd a naptól. Különböző kémiai kezelések után regenerál (szőkítés, festés, dauer…). Jól alkalmazható göndör, töredezett hajra.

Alkalmazása: tisztán is alkalmazható; az illatát nem ismerem, ha túl erős, lehet keverni illatmentes olajokkal.

Babassu olaj

Hát ez egy olyan olaj, amiről sokat nem hallani a mindennapokban; egy brazil pálma gyümölcsének magjából vonják ki. Állagát és összetevőit tekintve a kókuszolajhoz szokták hasonlítani (a kókuszhoz hasonlóan ez sem teljesen folyékony halmazállapotú, 20 fok alatt elkezd szilárdulni). Élénkít, csillogást kölcsönöz a hajnak, táplál, véd; jól használható száraz fejbőr, töredezett hajszálak esetén.

Alkalmazása: tisztán is alkalmazható.

Neem olaj

A neem olajat valamiféle vivőolajban kell a hajra kenni, hajhullás és korpásodás esetén ajánlott a használata. Alapvetően egy antibakteriális, fertőtlenítő, sebgyógyító olajról van szó, tehát tényleg akkor használjuk, ha valami problémánk akadt fejbőrtájékon.

Alkalmazása: 5–20%-ban ajánlatos; állítólag magasabb százalékban is használható, ha bírjuk a szagát:D Hajpakoláshoz maradjunk inkább a pár cseppes aránynál, azzal nem lőhetünk mellé. Keverjük a fenti olajok valamelyikébe (olíva, avokádó, makadámia…), majd dörzsöljük a fejbőrbe, hagyjuk 1 órát hatni, mint egy átlag pakolást, majd hajmosás.

Brokkoli olaj

A brokkoli olaj sok mindent nem tud azon kívül, hogy a hajra kifejezetten jó hatással van. De nekünk most pont ez kell, tehát íme. Bevonja a hajszálakat, simít, fésülést könnyít, táplál, kondicionál. Ajánlott száraz, töredezett, vékony szálú, fakó hajra, göndör hajra, különös tekintettel a hajvégekre.

Alkalmazása: 5–10%-ban ajánlatos a használata. Tömény és sűrű olaj, ezért a következő olajokkal javasolják a keverését: makadámia, szőlőmag, továbbá kukui és kalahari olaj (de talán az előbbiek beszerzése könnyebb valamivel…)


Vélemény, hozzászólás?