Pipa a bakancslistán: síeltem

Kipipálhatok egy régi-régi bakancslistás pontot. Már évekkel ezelőtt befészkelte magát a gondolat a fejembe: meg kell tanulnom síelni. A családom nagy része tud síelni, az ismerőseim közül is sokan. Csak én nem?

Állítólag 4-5 éves voltam, mikor a szüleim elvittek magukkal síelni, kétszer is. Annyira emlékszem, hogy síléccel a lábamon állok a domb tetején, utána meg teát iszunk termoszból, de arra, hogy valójában síeltem volna, arra nem.

Azóta nem történt előrelépés. Az elhatározás megvolt, de olyan természetellenesnek tűnt Budapest-közeli, műanyag pályákon tanulgatni. Az én fejemben erről egy olyan kép él, mintha szobabiciklin tanulnék biciklizni, vagy hosszú gyalogtúrára úgy készülnék, hogy a nappaliban körözök órákig. Pont a természet a lényeg a síelésben, meg a hó, meg a hangulat. Viszont több napos, költséges síutakra sem akartam menni csupa-csupa síelni tudóval.

Persze a Kanadába költözéskor abszolút reálisnak tűnt, hogy végre, netalántán megtanulok síelni.

„ Hiszen tudjuk, a kanadai gyerekek nyilvánvalóan síléccel a lábukon születnek, és amúgy is, minden sarkon van egy sípálya ”

Hol síeltünk?

Montréaltól 1 óra kocsikázásra található egy sípálya, Sommet Saint-Sauveur, amely arról híres, hogy keddenként nőknek bruttó 29 dollár a jegy, a felszerelés bérlésével együtt. Ott lehetsz délután 3-tól este 10-ig, kapsz sílécet, botot, bakancsot, sisakot, használhatod az összes pályát, és ezért csak 29 dollárt fizetsz (kb. 6700 forint).

Ez a lehetőség annyira kihagyhatatlan, hogy hétfőn este simán rávágtam, hogy naná, megyek veletek. De aztán eszembe jutott, hogy addig találnom kéne egy sínadrágot, mert azt nem lehet bérelni ott.

Hogy szereztem síruhát?

Fogtam magam, elbattyogtam a közeli second hand boltba, a Value Village-be, ami akkora, mint egy óriási szupermarket. Kizárt, hogy itt ne találjak nadrágot.

A felnőtt ruháknál nem jártam szerencsével, de aztán meglestem a gyerekosztályt is. Itt tök jó sínacik voltak a szivárvány rettentő, neon színeiben.  Jaj, csak nehogy a rikító lilát kelljen hazavinnem…

Felpróbáltam négyet, és nagyon megkönnyebbültem, hogy az egyetlen vállalható színűnek, a feketének tökéletes volt a mérete és az állapota is. Ezeket egyébként 14-16 éveseknek találták ki, de ez engem nem zavart.

Úgyhogy boldogan távoztam egy használt, fekete gyereknadrággal, amit 8 dollárért vásároltam. Költségkímélő voltam, és még a környezetet se terheltem.

Igaz, sisakot lehetett bérelni a sípályán, én inkább vittem a sajátomat. Unokatesómtól kaptam még Pesten, és átröptettem az óceánon egy leendő síelésben bízva.

A gyerekdomb

Rajtam a ruha, sisak, kesztyű, síléc. Uccu, neki! A gyerekdombra mozgójárda vitt fel, azaz varázsszőnyeg. Ez egy nagyon hasznos találmány, csak az a kár, hogy rögtön első alkalommal elestem rajta, mivel nem dőltem kellőképp előre. Sikítoztam, meg minden, aztán végre valaki leállította, és visszaoperáltam magam rá. Most már akkor síeljünk végre!

Négyen voltunk, ketten nem tudtunk síelni a társaságból, ketten meg igen. Úgyhogy párosával síeltünk, és tanítgattak minket. Ezúton is köszi nekik, hogy ennyire türelmesek és kedvesek voltak:)

Az első pillanattól kezdve élveztem az egészet, a dombon már egyszer sem estem el. Boldogan siklottam le a pályán, ment a megállás, a kanyar is.

Első utam a zöld pályán

Aztán kb. 3 órával később, mikor azt mondták, készen állok a zöld pályára, akkor elhittem. Mert én olyan vagyok, hogy mindig kell egy húzóember, ha tőlem nem megszokott sportteljesítményről van szó.

„ Magamnak sosem hiszem el, hogy képes vagyok rá, de ha ilyenkor valaki azt mondja, hogy hidd el, meg tudod csinálni, akkor én elhiszem ”

És eddig tényleg mindig sikerült. Nem mindig tökéletesen, de sikerült.

Túléltem a felvonót, de nem tudtam kellően élvezni a kilátást, mert annyira izgultam, hogy áá, segítség, mi lesz velem. Hát, nem mondom, hogy nem szenvedtem a zöld pályán. Ezt itt biztosan kezdőknek találták ki?! Nekem meglehetősen meredeknek meg kanyargósnak tűnt, és sosem láttam a végét.

Egy ideig tök jól ment, de mindig túlságosan felgyorsultam, és rájöttem, hogy a gyerekdombon tanult megállási technikám ekkora sebességnél és meredekségnél már nem működik. Biztos csak nem próbálkoztam elég erősen. Valahogy mégiscsak meg kell állnom, anélkül hogy lezúgnék a hegyről, úgyhogy azt találtam ki, hogy akkor én most itt elesek.

Volt 1-2 holtpontom is.

„ Kétségbeesett arccal álldogáltam a lejtőn, hosszú percekig, gondosan merőlegesbe állított lécekkel, hogy na jó, én innen inkább lesétálok, itt alszom a hegyen, vigyen le valaki, bármi jó, csak ne kelljen lesíelnem ”

Persze, Alex nem engedte, hogy lesétáljak, úgyhogy nem sétáltam le. Amúgy is, ki vagyok én, hogy ellentmondjak egy kanadainak síelés témában?

Inkább segített, hogy akkor síeljek ide így, aztán meg oda és úgy, és a legvégén, szép lassan csak lejutottam a hegyről.

Tehát a zöld pályán úgy jöttem le, hogy három nagyobb kanyarban mindig elestem, a legvégét pedig a síkon kifuttattam, ott már nem kellett elesnem. Szóval a technikám még nem az igazi, így egy alkalom után. Legközelebb majd többet gyakorlok. Feltétlenül el kell sajátítanom egy agresszív megállási módszert.

---