Kiválasztottam Stockholmtól egy kellően távol fekvő szigetet, kisétáltunk a kikötőbe, aztán már ültünk is a kényelmes hajóban és szeltük a hullámokat az archipelagón keresztül. Szélfútta hajjal álltunk a fedélzeten, vagy bentről az ablakra tapadva bámultunk kifele, és csak nem tudtuk megunni a látványt.
✨ A másik két blogbejegyzésemet Stockholmról itt és itt tudod elolvasni.
Egyszer csak hopp, le is raktak minket a világvégén, és még élveztük is. Pont arra vágytam, hogy ne turistaövezetbe csöppenjünk. Rettentően boldog voltam a vidéki Möja szigetén, amit egyébként még az útikönyvem se említett. Egy Berg nevű településen kötöttünk ki, majd épphogy lábunk érintette a földet, a korlátra támaszkodó öreg halász azonnal elkezdett magyarázni nekünk svédül, kaján vigyorral az ábrázatán. Máté szerint biztos azt mondhatta, hogy hát ő is elindulna két lyánnyal az oldalán, befele Möja bokraiba.
Ha szeretnél emailben értesülni az új blogbejegyzésekről, iratkozz fel!
Möján egyébként ember is alig lézeng, csak a csodás, kerekded szürke sziklák vannak, az erdők, 1-2 légyölő galóca, a rikító zöld pázsitok, a bordós-barnás faházikók és a Balti-tenger. Meg néhány quaddal közlekedő helyi lakos, pár halászember, és három strucc. Mindenre fel voltam készülve, de arra nem, hogy struccokkal fogok találkozni. Egyszer csak ott bámultak minket a madarak egy kerítés mögül, az erdő szélén, mint a nem tipikus svéd állatvilág büszke tagjai.
Két és fél órácskánk volt a szigeten, ez pont arra volt elég, hogy kényelmes tempóban lesétáljunk a part mentén három kikötőnyit, egészen Långvikig, a végén kicsit megpihenjünk a sziklákon, majd újra felvetessük magunkat a Vaxö nevű hajóval, és a naplementében visszainduljunk Stockholm városába.
