A kanadai télben a legjobb dolog a rengeteg hó. Mert mesebelivé varázsolja a tájat. A város is folyamatosan hó alatt van, sőt, kis kocsikázás után csodaszép erdőkben bolyonghatunk.

A téli erdei kalandoknak célszerű hótalppal a lábunkon nekivágni. Akárcsak annak a túraútvonalnak, melyen végigmentünk múlt héten. A Sainte-Adèle melletti, 490 méter magas Mont-Loup-Garou-ra, azaz Vérfarkas hegyre sétáltunk fel.

Elég hirtelen döntés eredményeként kerültem erre a túrára. Előző este 11-kor derült ki, hogy kapok kölcsön hótalpat. Mivel korábban sosem hótalpaztam, ezért ilyesmi nyilvánvalóan nem lapult otthon a szekrény alján. Bérlést a környéken nem találtam, de nem is akartam egyből a boltba rohanni egy újért, mert ha nem tetszik a hótalpazás, akkor feleslegesen vásároltam.

Végül boldog voltam a kölcsönkapott hótalpammal, és sikeresen végigcsináltam a 8,5 km-es körtúrát fel a dombra, majd le a dombról. Igazán szórakoztató 40-50 centis, szűz hóba belegázolni. Persze, többnyire nem kellett térdig érő hóban utat törnünk, mivel az ösvényt már kitaposták előttünk. De én azért direkt belementem az érintetlen nagy havakba.

Az időjárás is barátságosan viselkedett a túra napján. Az előző napok -15–20 fokos hidegei helyett kellemes -2-ben túrázhattunk, és a végén még kaptunk egy kis havazást ráadásnak, ha nem lenne elég, ami a lábunk alatt van.

Nagyon élveztem a túrát, úgyhogy nem fenyeget az a veszély, hogy soha többet nem akarok hótalpazni.

Tetszett a poszt? Extra cikkekért és letölthetőkért iratkozz fel a Patreonomra!
Become a patron at Patreon!

2 thoughts on “Hótalpas túra – Mont-Loup-Garou

Leave a Reply to amesszieszakCancel reply

Back to Top