Jól bevált, zero waste szokásaimnak annyira nem kedvez a jelenlegi, otthonmaradós helyzet. Leginkább az ételek beszerzése jár most rengeteg, felesleges csomagolóanyaggal.

Élelmiszer

A karantén előtti hónapokban egy zero waste boltból szereztem be az élelmiszerek többségét, sőt még olyasmiket is, mint mosószer, mosogatószer, mosószóda, luffa szivacs. Zöldségért, gyümölcsért eljártam egy másik, közeli boltba és műanyag zacskók nélkül vettem mindent.

Ezt a megszokott rendet váltottuk fel azzal, hogy online rendelünk, hogy ne kelljen elgyalogolni a boltig és közben száz emberrel találkozni. Sajnos, így csomagolva kell vennem mindazt, amit korábban a saját üvegeimbe, dobozkáimba és szütyőimbe pakoltam. Olyasmiket, mint lencse, só, olaj, ecet, kávé, mogyorókrém, tojás, fűszerek… És persze a zöldségek is műanyagba bugyolálva érkeznek. Sőt, az összes árut óriási műanyag zacskókban kapom meg. Ezeket most épp szemeteszsáknak használom, a kis zacskókat pedig a macskaalomnál hasznosítom.


A velünk szemben lévő pékség az egyetlen hely, ahol még vásárolhatok csomagolás nélkül. Még mindig saját szütyőben vesszük a kenyeret és a péksütit. A csomagolt kenyeret sem tartom most sokkal biztonságosabbnak, mert annak a csomagolását ezren összefogdossák a boltban és a szállítás során. Szóba jöhet még a kenyérsütés is. De sajnos hetek óta nem tudok lisztet rendelni a boltból, tehát a kenyérsütés egyelőre elmarad.

Szappan

Van 2-3 kedvenc kanadai márkám, akiktől szappant szoktam rendelni. Mindig 10-15 darabot egyszerre, mert úgy ingyen szállítanak. A legutóbbi csomag egy héttel a karantén előtt érkezett meg, így most legalább szappan miatt nem kell aggódnom. Sőt, a zero waste boltból van 1 liter folyékony szappanom is. Most felmosáshoz és kilincsmosáshoz is szappanos vizet használok.

Mosószer

A zero waste boltos mosószerem hamarosan elfogy, viszont van itthon kb. 1 kg mosódióm még régről. Azt tervezem, hogy abból fogok folyékony mosószert főzni. Amíg nem muszáj, nem szeretnék műanyag flakonosat venni. Most, hogy végre leszoktam róla.

Kencék

Arckrémeket és egyéb kozmetikumokat helyi, fenntartható márkáktól szoktam rendelni online, tehát ez sokat nem változott a jelenlegi helyzet miatt. Kivéve, hogy nemrég felfedeztem, az egyik ilyen márkának van boltja Montréalban, ahol lehet saját tégelybe is kencéket vásárolni. Addig halogattam, hogy benézek hozzájuk, míg végül jól karanténba vonultak ők is meg mi is. Úgyhogy marad a jó öreg internet.

Ruhák és lakáskiegészítők

Ezeket az utóbbi pár hónapban csak és kizárólag second hand boltban szereztem be. De mivel oda most nem járok, nem veszek se ruhát, se lakáskiegészítőt. Amúgy sem vagyok túl vásárlós kedvemben egy ilyen, feje tetejére állt világban.

***

Tetszett a poszt? Extra cikkekért és letölthetőkért iratkozz fel a Patreonomra!
Become a patron at Patreon!

Hozzászólnál?

Back to Top