Most, hogy három nap már eltelt decemberből, épp itt az ideje, hogy télre váltsuk hangulatunkat, de előtte még gyorsan összehozok egy képes novemberi visszatekintő bejegyzést.

Idén ősszel új telefonom előnyeit kiélvezve, állandóan természetképeket lőttem. Habár a nyár szerelmese vagyok, az ősz színeinek is nap mint nap megörültem, nyomogattam is bőszen az exponáló gombot úton-útfélen.

img_0290.JPG

Irodánk első emeleti ablakából remek kilátás nyílik erre a csodaszép fára, mögötte a négyszínű naplemente egészen különlegesen fest. A fa egyébként kedvelt pihenőhelye egy gerlepárocskának is, akik ezen a képen sajnos pont nincsenek jelen, de azért minden olvasómnak üdvözletüket küldik.

img_0346.JPG
img_0345.JPG

Az első emeleti ablakból egész nagy ugrásnak számít a csongrádi Tisza-holtág, illetve a közelében terpeszkedő, kissé vizes mező. Csongrádi kirándulásomon úgy döntöttem, hogy ez a városka eső előtt, után és közben is nagyon tetszik, úgyhogy föl-alá rohangásztam, és vadásztam a fotótémákat. Platánfákból és vízből sosincs hiány…és hozzáteszem: sosincs elég! Még ha kicsit morcosak is néha azok a fák…

Csongrád fái után pedig, utolsóként következzék Rákosrendező hírhedt felüljárója, reggel, ködben.

img_0347.JPG
img_0313.JPG

Kicsit ködös, kicsit esős novemberünk után decemberben majd újra jelentkezem az előreláthatólag valamivel ünnepibb havi adaggal, de addig is Instán megtaláltok:) ciao bella

Leave a Reply

Back to Top