Kedves emberek!
Ezennel jelentem – bár biztosan magatoktól is észrevettétek -, a blogom átalakult. Másfél napja csak a csinosításával és tökéletesítésével foglalkozom. Ugyan még mindig nincs teljesen kész, de ez már egy igen jó stádium.

Első lépésként – a blog történetében nem először – végeztem egy óriási selejtezést a bejegyzések között. Ez azt eredményezte, hogy a körülbelül 550 bejegyzésemet lecsökkentettem 250-re. Kitöröltem azokat a bejegyzéseket, amiket számomra már nem pozitív érzés olvasni. És még folytatom, mert nem végeztem az összes kategóriával…
Második lépésként új designt gyártottam a szemem fényének. Új fejléceket kapott, új színeket, új alcímet. A régi Kislepke a Nagyvilágban címet pedig felejtsétek el. Innentől csak szimplán Pohóka. Meg persze jelképesen az az egy szem lepke a Pohóka mellett.
Harmadrészt kitöröltem egy csomó kategóriát, címkét, újakat találtam ki. Egyes bejegyzéseknél még visszamenőleg is változtattam a címkéken és rovatneveken. Hangsúlyozom: a mostani verzió sem végleges, még mindig alakítgatásra és tökéletesítésre vár.
És ami talán a legfontosabb: úgy döntöttem, hogy tartalmilag is szeretnék megújulni. Szép lassan elhagyom a személyes jelleget, és csak annyi személyesség lesz benne, ami egy érdekes, kreatív, ötletes, másoknak is hasznos életmód bloghoz szükséges. Mostanában tele vagyok ötletekkel, valahol ki kell élnem magam:)